Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vezető szervek köszöntötték a nyugállományba vonulókat

2013. június 20., csütörtök 15:58

Magyarország kormánya tavaly év végén hozott 1700/2012-es határozata értelmében a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvek szerint azoknak a személyeknek, akik a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezték, 2013. július 1-el munkavállalói jogviszonyuk megszűnik, nyugdíjba vonulnak.

Az MH Egészségügyi Központ állományából is több mint 150 főt érint a kormány döntése.
A vezető szervek külön köszönték meg a tőlük búcsúzók eddigi munkáját június 19-én.
Dr. Sticz László mérnök ezredes, törzsfőnök egyenként méltatta a kollégák pályafutását, kiemelve, hogy minden szervezetet megvisel, amikor nagy tapasztalattal rendelkező, segítőkész, jól felkészült munkatárstól kell megválnia, az utánuk keletkezett űrt pedig nehéz betölteni, hiszen a rutin nem adható egyszerűen át, azt az élet során gyűjti össze mindenki.
A vezető szervek részéről nyugállományba vonulók névsora:

CSERENYECZ BÉLA Parancsnoki iroda
KERECSENY GYÖRGYNÉ Parancsnoki iroda
TAMÁS SÁNDOR Híradó Informatikai és Információvédelmi Osztály
FÜLEP IMRE Hadműveleti és Kiképzési Osztály
ÁGAI SÁNDOR Hadműveleti és Kiképzési Osztály
NAGY GYULA Személy és Munkaügyi Osztály
FAGYAL ZOLTÁN Személy és Munkaügyi Osztály
SIPOS FERENC Személy és Munkaügyi Osztály
SALLAI ISTVÁN Jogi és Igazgatási Osztály
BODONYI MÁRIA Jogi és Igazgatási Osztály
SZÁNTÓ IMRE Biztonságtechnikai alosztály
HORVÁTHNÉ SZÜRY ILDIKÓ Belső ellenőrzési alosztály

1609150766
1609150766
1609150766
1609150766
1609150767
1609150767
1609150767
1609150767
1609150767
Legfrissebb hírek
    Alapítvány
    MHEK (1)
    ESZA