Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu - 11. oldal

1

A Repülőkórház

Aligha van még egy olyan kórház hazánkban, ahol annyi makkegészséges ember fordul meg páciensként, mint amennyi a kecskeméti MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézetben – tisztességes becenevén, a Repülőkórházban.

MH EK parancsnok kinevezése KLAC5909

Új vezetés, új felépítés és feladatrendszer az Egészségügyi Központban (videó)

Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok vette át az MH Egészségügyi Központ parancsnoki teendőit, a Honvédkórházat pedig prof. dr. Wikonkál Norbert főigazgató vezeti március elsejétől. Az ünnepi állománygyűlésen Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka a katonai egészségügyet és az intézményt érintő változásokról beszélt.

ravgyi_3

A Repülőkórház

Aligha akad olyan ember, aki ne kapná fel a fejét és kezdené el fürkészni az eget, ha meghallja egy sugárhajtású vadászrepülőgép hangját. Aztán ha a hasadó hangú égbolton sikerül megpillantania az apró pöttyöt, csodálkozva állapítja meg: milyen hangos, pedig milyen messze jár már! A repülés megjelenése óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját a repülőgép.

1

Honvédkórház: 90 százalék feletti az egészségügyi dolgozók átoltottsága

Bőven 90 százalék felett van az egészségügyi dolgozók átoltottsága a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, így a koronavírus miatti hiányzások száma drasztikusan csökkent, sőt szinte nulla bizonyos osztályokon - nyilatkozta prof. dr. Wikonkál Norbert Miklós, az intézmény főigazgatója február 19-én, pénteken a közmédiának.

MHEK_v+ęd+Ĺolt+ís_02.12 (2)

„Az a jó vakcina, amelyik már itt van…”

Budapesten, a Honvédkórházban február 12-én, pénteken kezdték meg a háziorvosok által kiválasztott és regisztrált 60 év feletti korosztály oltását, az orosz Szputnyik vakcinával. Prof. dr. Wikonkál Norbert, az MH Egészségügyi Központ főigazgatója hangsúlyozta: ez az oltóanyag is biztonságos, jól bevált és folyamatosan fejlesztett technológián alapul.

all_gyules_korhazak_4

Az építkezés időszaka

Ünnepi állománygyűlésen adták át az MH Egészségügyi Központ alárendeltségébe került városi kórházak intézményvezetői kinevezéseit február 5-én, pénteken, Budapesten, a Honvédkórház Róbert Károly körúti objektumában.

vedelem_az_idoseknek

Védelem az időseknek

Budapesten, a Honvédkórházban február 4-étől két oltási ponton is megkezdték a veszélyeztetett, 80 év feletti korosztály oltását. A járóbeteg rendelőkben kialakított helyszíneken gyorsan és biztonságosan végzik az előzetes regisztrációval bejelentkezett, idős állampolgárok védőoltásának beadását.

EGYHAZI_SEGITSEG_B

Egyházi segítség a Honvédkórházban

A koronavírus-járvány elleni harc első vonalába világszerte rengeteg önkéntes segítő jelentkezett, akik valamilyen egészségügyi képességgel rendelkeznek. Köztük a Dunakeszin szolgáló Balázs András atya, aki jelenleg a Honvédkórházban önkéntesként lát el szakápolói feladatokat.

20210120_MHEK_vakcina (8)

Újabb adag oltóanyag érkezett a Honvédkórházba

Újabb adag immunizálásra alkalmas koronavírus-oltóanyag érkezett január 20-án, szerdán az MH Egészségügyi Központba.

uj oltopontok nyiltak_5

Újabb oltópontok nyíltak

Jelentősen nőtt az MH Egészségügyi Központ oltási kapacitása, miután három újabb oltópont nyílt az intézmény területén január 6-án.

ESZA