Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Úszó Erődben az Egészségfejlesztési Osztály

2015. július 7., kedd 14:19

Idén 33. alkalommal került megrendezésre a Balaton átúszás Révfülöp és Balatonboglár között, ahol a több mint 8 ezer nevező között immár 14-szer szerepeltek az Úszó Erőddel – és 346 nevezéssel rekordot döntöttek - a katonák.

1609151018

A nagy meleg ellenére 10 órakor az orvosi ellenőrzést követően elindult a „különítmény” az északi partról és legjobbjaink 2 és fél óra elteltével már a déli parton voltak. Az Úszó Erődben dolgozott az Egészségügyi Központ Egészségfejlesztési Osztálya is, ahol a beérkezőknek lehetősége volt különböző témájú (szív és érrendszer, táplálkozás, öregedés, folyadékfogyasztás stb.) kérdőívek kitöltésére, melyek kiértékelése után az elért pontszámok alapján számos prevenciós termék közül választhattak. A 13+1 kérdésből álló tesztek segítségével felmérhettük a válaszadók jelenlegi ismereteit – ami jóval magasabb volt, mint a civilek körében – ez valószínűleg annak tudható be, hogy azok, akik a távot sikeresen teljesítették, egészségtudatosabb életmódot folytatnak, mint az otthonmaradók. A sátorhoz látogató 100–110 fő képet kaphatott az alapvető antropometriai értékeiről, (testsúly, testmagasság testösszetétel), valamint az aktuális élettani paramétereiről is.

1609151018

A délután folyamán Dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök helyettese – aki immár tizenkettedik alkalommal teljesítette sikeresen a távot – Dr. Sótér Andrea alezredes asszony közreműködésével az MH EK ajándékcsomagjait adta át a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak, akik betegséggel élő gyermekeket húztak át a Magyar tengeren katonai deszant gumicsónakban.


ESZA