Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös egészségügyi kihívások, közös megoldások

2025. október 20., hétfő 8:46

Lisszabon adott otthont a 32. alkalommal megtartott Többnemzeti Katona-egészségügyi Együttműködés konferenciának. A szervezet elsődleges célja az interoperabilitás erősítése, az innováció és a nemzetközi együttműködés előmozdítása, valamint a szövetséges és partnerországok katonai egészségügyi képességeinek és kapacitásainak fejlesztése. A rangos nemzetközi eseményt a 68. Hadszíntéri Katona-egészségügyi Parancsnokság szervezte a Portugál Védelmi Minisztérium és a Portugál Katona-egészségügyi Szolgálatok együttműködésével, a Portugál Katonai Akadémia Intézet falai között.

A konferencia mottója – „A 21. századi katona-egészségügyi kihívások közötti eligazodás” – hűen tükrözte a háromnapos rendezvény célját és szellemiségét. Az idei rendezvény minden eddiginél nagyobb volt: több mint 250 résztvevő vett részt 23 különböző országból - köztük a magyar katona-egészségügy négy szakértője is. A konferencia kiemelt jelentőséggel bír a globális elrettentés és biztonság szempontjából is, hiszen platformot biztosít az egészségügyi erőfeszítések integrálására és összehangolására. Egyben hozzájárul a szövetséges és partneri kapcsolatok elmélyítéséhez, erősítve a közös fellépés képességét a jövő kihívásaival szemben.

Az ünnepélyes megnyitót követően António Pedro da Costa Ferreira dos Reis vezérőrnagy, Portugália katona-egészségügyi főnöke részletes ismertetőt tartott a portugál katona-egészségügy helyzetéről, célkitűzéseiről és eddigi eredményeiről.

„Az éves Többnemzeti Katona-egészségügyi Együttműködés hozzájárul a NATO-tagországok és partnernemzetek közötti nemzetközi kapcsolatok megerősítéséhez” – ezt dr. John Casey, az Európai Orvosi Készenléti Parancsnokság (Medical Readiness Command, Europe) globális egészségügyi kapcsolattartási programmenedzsere jelentett ki. „Tökéletes alkalmat teremtett arra, hogy az egészségügyi szakértők tapasztalatokat cseréljenek, megosszák egymással tudásukat, és megoldásokat keressenek a közös kihívások kezelésére. ”

Plenáris előadások, panelbeszélgetések, kiscsoportos fórumok és kiállítások adtak keretet a közös gondolkodásnak, amelyek középpontjában a katona-egészségügy előtt álló kihívások álltak. A résztvevők olyan témákat vitattak meg, mint a betegek/sérültek egészségügyi-kiürítésének gyakorlata, a haderő egészségvédelmének kérdései, az egészségnevelési programok tapasztalatai, valamint a fertőző betegségek újonnan felmerülő fenyegetései műveleti környezetben.

A Magyar Honvédség részéről dr. Szabó Sándor András ezredes, az MH repülő főszakorvosa, Persa Eszter sugárbiológus, Königsberger Krisztián pszichológus és dr. Lévai Benedek főhadnagy, oxyológus képviselte a magyar katona-egészségügyet a plenáris ülések és szekciók munkája során.

68f3718111ac5919253789
Forrás: honvedelem.hu
ESZA