Schöpf-Merei Ágost (1804–1858) orvosprofesszor és honvédorvos élete

Szerző: Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (PhD) a Szent István Tudományos Akadémia tagja | 2026. július 7., kedd 14:35

„Az élet védelmében” – A katona-egészségügy hősei és kevésbé ismert történeteik 18. rész - A magyar reformkor, az 1825 és 1848 közötti időszak az élet majd minden területén fontos változásokat hozott, jelentős fejlődést eredményezett az ország jogi, gazdasági működésében, társadalmi berendezkedésében, számos tudományszakban, a művelődési és népjóléti intézményrendszerében. Sokszor – ahogyan az 1825-ben életre hívott Magyar Tudományos Akadémia esetében is – a reformok, intézményalapítások anyagi alapját az elkötelezett hazafiak által felajánlott magánvagyonok jelentették. Ebbe a sorba illik a pesti szegénygyermek-kórház létesítése és annak alapítóatyja, dr. Schöpf-Merei Ágost, akadémiai levelező tag, aki utóbb az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc alatt honvédorvosként is szolgált.

Schöpf Ágost (családnevét csak 1849-ben változtatta „Merei”-re, utóbb a Schöpf-Merei névformát használta) egy győri kereskedőcsalád sarjaként született 1804. szeptember 24-én. 14 éves korára teljesen árván maradt, nevelőatyja a katonai pálya felé orientálta, ő azonban saját elhatározásával az orvosi tanulmányokat választotta. Életrajzírói számos kérdésben egymásnak ellentmondó adatokkal, városnevekkel és évszámokkal szolgálnak, az azonban bizonyos, hogy a császárvárosból Prágába, onnan pedig Itáliába ment, Pádua, Pávia és Pisa egyeteme is szerepel a szakirodalmi forrásokban. 1832-ben szerzett orvosi, sebészdoktori és szemészmesteri diplomát.

Ekkoriban azonban súlyos betegség támadta meg, az utókor értékelése szerint ez idült arzénmérgezés volt, melyet tájbonctani tanulmányai során kapott, gyógyulására pedig nem sok esély mutatkozott. Unokaöccse, Lumniczer Sándor (1821-1892) megfogalmazását idézve meghalni tért vissza Magyarországra. Ám – omnia vincit amor, vagyis a szerelem mindent legyőz – mátkája az esküvőt sürgette, így beteg szerelmese „a fenyegető enyészettel szemben új kötelékkel [házassággal] erősebben az élethez kötve érkezett szülőföldére“. Ez a bátor ifjú hölgy pedig Josephin Brambilla volt, a híres katonaorvos, a bécsi Josephinum, a katonaorvosi akadémia első igazgatója, Giovanni Alessandro Brambilla (1728-1800) unokája. Az ifjú orvos alapos felkészültségének, a gyógyulásnak és esetleg a közismert családból származó hitvesnek köszönhetően szép bécsi orvosi karrier kezdődött és ígérkezett Schöpf Ágost számára, ő mégis Pest mellett döntött.

1834-ben hitvesével együtt végleg hazatelepült, életrajzában „tanulóévek” és a szép romantikus momentum után a hazai reformkor folyamataiba való bekapcsolódás, az országért való aktív munka, a mindenkor és mindenáron a haza üdve mellett való kiállás korszaka kezdődött meg.

A Hazai ’s Külföldi Tudósítások 1834. május 31-ei számának hirdetési mellékletében olvasható a következő közlemény: „Schoepf Auguszt orvos dr. operateur és szemorvos tudományai gyarapítása miatt külföldön több évi tartózkodása után e napokban hazájába visszatérvén, szerzett orvosi isméretei ’s tapasztalásával ezentúl tisztelt Polgártársai segedelmére áll. — Szűkölködő szegény betegeket készségben fogad naponként 10 órátul 11-ig délelőtt, és 2-tül 3-ig délután , szállásán Pesten az uj városban, szél utcza 188 sz. 2-dik emelet Tigris fogadónak átellenében.” Rövidesen pedig publikációs tevékenysége is megkezdődött: 1835-ben jelent meg Orvosi rendszerek, gyógymódok ’s némely rokontárgyakról című nagyívű munkája, amelyért még ugyanabban az esztendőben a Magyar Tudós Társaság (a mai Magyar Tudományos Akadémia) levelező tagjává választotta.

A következő évben már a pesti orvosképzésbe is bekapcsolódott és rendkívüli professzori státuszban elsőként oktatott orvostörténetet a magyar medikusoknak. Érdemes megjegyezni, hogy az orvostörténeti ismeretek fontosságát hangsúlyozta Orvosi rendszerek, gyógymódok című könyvében. 1836 júniusában nyitotta meg az ország első ortopédiai intézetét, amely azonban nem sokkal később az 1838-as pesti jeges árvízben megsemmisült. A természeti katasztrófa idején ő maga az életmentők közé állt, tapasztalatairól pedig 1839-ben Lipcsében tett közzé összegzést, könyvében az áradás idején jellemző betegségekről, illetve az árvíz testi-lelki hatásairól értekezett.

Szakmai érdeklődése ezután a gyermekgyógyászat felé fordult, a következő kórházalapítása (támogatók megnyerése mellett saját vagyonát is ezen célokra használta fel) 1839-ben a pesti „Szegénygyermek kórházat" eredményezte. Az intézet rövidesen a hazai gyermekgyógyászat legfontosabb műhelyévé, képző- és gyakorlóhelyévé vált, vezetője pedig rendkívüli tárgyként az orvoskaron tartott gyermekgyógyászati kurzusokat. Ezen intézményből fejlődött ki a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája.

A gyermekkórházi praxisa és oktatói tevékenysége tudományos hozadéka a gyermekgyógyászat első magyar nyelvű rendszeres tankönyve volt; 1847-ben bocsátotta közre.

A gyermekgyógyászat tankönyve című alapvetése első kötetét, amelynek bevezetője számos fontos információval szolgál a magáról a kórházról, annak működéséről és a gyógyító munkában alkalmazott újításokról. Tanulságos e sorokat idézni még akkor is, ha a mai olvasó számára meglehetősen veretesnek tűnik a megfogalmazás: „A járólagos betegekkel [értsd: a járóbetegekkel] együtt eddiglen (1846dik dec. végéig) közel 13,000 szegény beteg gyermek – kik közül a legfiatalabbak néhány napos csecsemők, a legidősebbek pedig 15 évesek – ingyen tápláltattak ’s orvosoltattak […] Tervezetem következtében 1-2 éves kisdedekkel együtt ezeknek szoptató anyjuk vagy dajkájuk, főkép ha betegek, az intézet ágyaiban ápoltatnak: úgy hogy beteg gyermekeken kívül 400nál több anya ’s dajka is részesült az intézet teljes jótéteményében.” Ez pedig arra utal, hogy a XIX. század közepén tulajdonképpen baba-mama-szobákban folyt a gyógyítás, ami a XX. század nagy részében nem volt jellemző a gyermekkórházakban. A bevezetőből azt úgyszintén megtudhatja az olvasó, hogy az intézmény csaknem nyolcéves fennállása alatt mintegy 400 műtétet végeztek az orvosok, maga Schöpf doktor volt az első, aki gyermeken először végzett műtéteket éternarkózisban.

Schöpf Ágost gyermekgyógyászati tanári kinevezését végül 1848. október 16-án kapta meg, de ekkor már élete egy következő korszakát élte, munkássága más feladatokra orientálódott, a forradalom és szabadságharc az egyetemet a gyermekgyógyászati tanszék megszervezésében meggátolta, a professzorjelölt pedig a történelmi események hatására honvédorvosi pályára lépett. A szabadságharc elején még a gyermekkórház élén maradt, utóbb azonban maga is mundért öltött és 1849 januárjától az olasz légió orvosaként szolgált – ezzel egyidejűleg változtatta nevét Mereire. A kórházat segédjére, a később méltán híres professzorra, Bókay Jánosra (1822-1884) hagyta.

Ahogyan az ortopédiai kórház alapításakor vagy az árvízi mentésben való részvételével, úgy ekkor úgyszintén nagy áldozatot kellett vállalnia a szabadságharc melletti kiállással: családját, hitvesét és két leányát Pestről Szegedre menekíttette, felesége ott halt meg a kolerajárványban. A szabadságharc bukása után özvegyen, üldözötten, vagyonát vesztve, illetve a gyermekkórházba forgatva hátrahagyva a megtorlások elől gyermekeivel Törökországba, utóbb Párizsba, majd Angliába menekült. Ez az útvonal kortársai közül sokak számára jelentette az újrakezdés lehetőségét.

1850 októberében Manchesterben telepedett le, ott 1856-ban alapított gyermekkórházat egy Whitehead nevű orvossal, gyermekgyógyász praxisa és tudományos publikációi okán kényszerűségből választott hazájában úgyszintén elismert és köztiszteletnek örvendő doktorrá vált. 1858. március 12-én halt meg Manchesterben fiatalon, tiszteletre méltó öröksége azonban kitörölhetetlen és fontos fejezete a hazai és nemzetközi orvostörténelemnek. Schöpf-Merei Ágoston, a híres gyermekgyógyász, kórházalapító, katonaorvos rövid élete tökéletes példája a magyar reformkor és a szabadságharc tudós- és hazafi-sorsának, ügyszeretete, küzdeni tudása nyilvánult meg egész áldozatos élete minden momentumában. Katonaorvosi tevékenységének részletei kevéssé ismertek, éppen ezért fontos, hogy az Élet védelmében című cikksorozat ráirányítsa figyelmünket e példaértékű életútra. Nagy elődeink között büszkék lehetünk a bátor honvédorvos Schöp-Merei Ágostra is.