MH Egészségügyi Központ története
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ története egészen 1781-ig nyúlik vissza. Ekkor alapította II. József a modern értelemben vett katona-egészségügyi intézményrendszer (állandó katonai kórházak, hivatásos katonaorvosi kar és speciális szakképzés) kiépítését célzó átfogó fejlesztési programjához kötődően legkorábbi jogelőd intézményét, a pesti katonai kórházat az akkori Gyulay-ezred számára. Néhány éven belül azonban már helyőrségi főkórházként említődik a forrásokban, vagyis nem csupán a saját alakulatot szolgálta, hanem a városban állomásozó valamennyi ezredet és emellett a XVIII-XIX. század fordulója időszakában felelős volt a Budán lévő társkórház működéséért is. Funkciórendszere a XIX. században jelentősen kibővült: a gyógyítás mellett a katonaorvos-képzés gyakorlati helyeként tudományos műhely szerepet töltött be, valamint mozgósítás, hadgyakorlat idején kijelölt alakulatai és földrajzi területei tekintetében a tábori egészségügyi szolgálat megszervezését, működtetését, személyi állománnyal és egészségügyi szakanyagokkal való ellátását kapta feladatul. Ennek megfelelően 1849-től alárendeltségében a kórház személyi állományán túl egészségügyi csapat is működött.
Hosszú története során az intézmény elhelyezése többször változott, végül 1899. június 30-ai dátummal költözött be mai telephelyére, a Róbert Károly körútra (akkor még Erdőtelki dűlő, utóbb Hungária körút). Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig a császári és királyi közös hadsereg 16. számú helyőrségi kórháza volt; ebben az időben Budapesten, a budai oldalon működött még a közös hadsereg 17. Garnisonsspitalja, illetve a kiegyezés után létrejött Magyar Királyi Honvédség Gyáli úti helyőrségi kórháza is.
A két világháború közötti korszakban már a magyar haderő kötelékében képezte a katona-egészségügy egyik fontos tudományos és gyakorlati bázisát, a korszak haderő-átszervezései miatt azonban elnevezése többször megváltozott: 1922 és 1932 között 2. sz. Honvéd- (és Közrendészeti) Kórház volt, utána a 8. számot viselte, 1937-től 1945-ig 10. sz. Honvéd Helyőrségi Kórház néven szolgálta a katonákat és Budapest lakosságát is. A főváros ostroma alatt az ingatlanban a Svéd Vöröskeresztes Hadikórház, majd a Szovjet Hadikórház is működött, a harcok során az épületeket jelentős károk érték.
A II. világháború végét követően – a három fővárosi katonai kórház közül egyedüliként – már 1945. június 2-ával újra megnyitotta kapuit 1. számú Honvéd Helyőrségi Kórház néven, de a háborús károk teljes felszámolása még sokáig eltartott. Mindezzel együtt ekkor vált a katona-egészségügy centrális intézményévé, rá hárult katonaorvosi a tudományos élet koordinálása és fejlesztése, a személyi állomány kiképzése, a szabályzatalkotás, a Honvédorvos című szakfolyóirat megjelentetése.
1991-ig a Magyar Néphadsereg Honvéd Központi Kórháza, illetve későbbi elnevezésével Központi Katonai Kórháza volt, a rendszerváltoztatás után a Magyar Honvédség Központi Katonai Kórháza lett, utóbb Központi Honvédkórház, 2006-2007-ben pedig rövid ideig MH Dr. Radó György Központi Honvédkórház néven működött. Közben azonban a katonai kórházi hálózat folyamatos leépítésével az országban az egyedüli katona-egészségügyi intézménnyé vált.
2007. július 1-jétől öt budapesti egészségügyi intézmény összevonásával alakult meg az Állami Egészségügyi Központ, mely 2011 novemberétől az MH Honvédkórház nevet viselte és 2013. február 1-jei hatállyal kapta meg mai hivatalos nevét, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központot. Hadrendi elemként a számos szervezeti változás közepette azonban állandó funkciója a mindenkori magyar hadsereg hazai és külföldi összes aktivitásának támogatása a gyógyító-megelőző tevékenységtől kezdve az alkalmasságvizsgálatokon át a kutatás-fejlesztésig.
A Honvédkórház 2023. január 1-jével kivált az MH EK-ból, ezzel kikerült a hadrendből, az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház immáron a Belügyminisztérium alá tartozik és így elsődlegesen a civil egészségügyi intézményrendszer része lett.
Az MH Egészségügyi Központ rendeltetése − az „egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről” szóló 175/2007. (VI. 30.) kormányrendeletben meghatározottakon túl − a Magyar Honvédség teljes személyi állományának egészségügyi haderővédelme, speciális egészségügyi kiképzése, a csapatok és missziók egészségügyi ellátásának támogatása.
A módosítás alapján az intézmény neve az alábbiak szerint változott:
· Az intézmény teljes neve: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ
· Angol nyelvű megnevezés: Medical Centre, Hungarian Defence Forces · Rövidített megnevezés: MH EK