Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Burillák Marcell

66d8508e070f2332513262

Új korszak a hazai katona-egészségügyben

„Megtisztelő, hogy Magyarországon köszönthetem ezt a sokszínű és kiváló tudósokból álló konferenciát” – nyitotta meg a DSTC/DATC kurzusát Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A három évtizedes múltra visszatekintő traumatológiai és sürgősségi sebészeti képzéssorozat három napra költözött Magyarországra.

663b908a8477a839443263

„Az életmentés kiemelten fontos”

„Pusztán fegyverrel nem lehet háborút nyerni. Kiemelten fontos a sebek ellátása és az életmentés is. Ezen a téren zajlik most önök között fontos munka” – köszöntötte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a Vigorous Warrior 2024 résztvevőit május 8-án, Bakonykútiban. A NATO legnagyobb katona-egészségügyi gyakorlatán 33 ország több mint 1500 képviselője vesz részt, hogy közös megoldásokat és gördülékeny szakmai kommunikációt alakítsanak ki egymással.

20240507_VW-eü.gyak_PAKO_jpg07

Egészségügyi ellátás gyorsan, pontosan, mozgásban

„A katona vagy harcol, vagy felkészül. Mi most a felkészülés fázisában vagyunk. Reméljük, nem kell használni, de feltétlen elsajátítandó az itt felgyülemlő tudás” – mondta Tóth Máté őrnagy a bakonykúti gyakorlótéren tartott többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlat, a Vigorous Warrior május 7-i gyakorlónapján.

6547395ab378b392025577

Erősödő együttműködés

A Magyar Honvédséggel való szorosabb együttműködés kialakítása jegyében látogatott Kecskemétre az Országos Mozgásszervi Intézet delegációja november 3-án.

ESZA