honvedelem.hu - 3. oldal
Nehéz körülmények között is bizonyított a ROLE-2 állománya
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként, 2021-ben közbeszerzést írtak ki moduláris felépítésű, telepíthető, sebészeti képességgel rendelkező katonai kórház beszerzése céljából. Ezzel kialakul egy önálló „ROLE-2 Basic” képesség, amelynek segítségével az egészségügyi szakemberek műveleti területen is képesek lesznek magas szintű orvosi ellátást nyújtani az arra rászorulóknak. Az eszközháttér fontos, a képességhez azonban az ember, a szakértelem és a csapatmunka nélkülözhetetlen.
A hősi halált halt orvosokra emlékeztek
Katonai tiszteletadással emlékeztek a hősi halált halt orvosokra Budapesten, a Ludovika tér mellett található Magyar Hősi Halott Orvosok emlékműnél, november 4-én, pénteken.
A célkitűzés az alapítás óta nem változott
A közelmúltban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Magyar Katonai- Katasztrófaorvostani Társaság, amelynek mindenkori célja, hogy elősegítse a katona- és katasztrófaorvoslás fejlődését, lehetőséget biztosítson a szakmai párbeszédre, megossza a tapasztalatokat és megoldásokat találjon az aktuális szakmai kihívásokra. A jubileumi évforduló kapcsán dr. Kopcsó István orvos vezérőrnaggyal, a társaság elnökével beszélgettünk.
Előnyös képességekkel bővülő együttműködés
„A magyar katonának állandó kapcsolatban kell lennie a sporttal. Fizikai állapotunk alapvető követelménye annak, hogy a feladatainkat mindig, minden körülmények között végre tudjuk hajtani” – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Budapesti Honvéd Sportegyesület, valamint az MH Egészségügyi Központ együttműködési megállapodásának megújítása alkalmából rendezett ünnepségen április 20-án, szerdán, a fővárosban.
Harminc éves jubileum
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Magyar Katonai-Katasztrófaorvostani Társaság április 13-án, szerdán, Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében. A jubileumi tudományos ülésen beszédet mondott Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke, valamint dr. Kopcsó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka is.
Ismét egészségügyi eszközökkel segítenek
Egészségügyi szakanyagokat szállítottak az MH Egészségügyi Központ telephelyéről Biatorbágyra, április 6-án, szerdán. A felajánlott eszközökkel az ukrán egészségügyi ellátást szeretnék segíteni. A felajánlást a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vette át és juttatja el Ukrajnába.
Védőpajzs az egészségért
A Keleti Pajzs 2022 feladatban részt vevő katonákat látogatta meg március 29-én Dr. Kopcsó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke. Az orvostábornokot Ispán Tamás őrnagy és Mohácsi Norbert őrnagy fogadta.
Egészségügyi eszközök átadásával segítenek
Egészségügyi szakanyagokat szállítottak az MH Egészségügyi Központ telephelyéről Biatorbágyra, március 16-án, szerdán, amelyekkel az orosz–ukrán háború sérültjeinek kívánnak segíteni. Az eszközöket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vette át és juttatja el Ukrajnába.
PIC: ahol a hősök születnek
Az MH Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centruma (PIC) korábban a Szülészet-nőgyógyászati osztály részlegeként működött, 2022 januárjától azonban azzal egyenértékű osztállyá vált. Az átalakulás kapcsán dr. Bodrogi Eszterrel, a PIC osztályvezető főorvosával és Eilerné Méri Katalinnal, a PIC vezető ápolójával beszélgettünk az osztályról, a koraszülöttekről és a koraszülésről.
Wikonkál Norbert: a számok egyértelműek
Az oltás fontosságáról, a koronavírus omikron variánsának jellegzetességeiről, valamint a járvány várható jövőjéről beszélt prof. dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója január 26-án, szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.