Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 135. oldal

Ismét külföldi küldöttség a Honvédkórházban

Az Amerikai Légierő Magyarországra érkező, 19 fős szakértő csoportjának egyik képviselőjeként tett látogatást a Honvédkórház központi telephelyén Derec Hudson őrnagy, július 25-én. Az 1 fős delegációt Dr. Zsíros Lajos Ph.D orvos ezredes, MH fősebész, az Általános Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, valamint Dr. Várhelyi Levente Ph.D orvos alezredes, ortopéd szakrendelés vezető főorvos fogadta.

A Honvédkórház PIC csapata oktatja az országban az 1500 grammnál kisebb születési súlyú koraszülöttek szülőszobai stabilizálását

2005 óta gyűjti az Országos Gyermekegészségügy Intézet a magyarországi PIC-ek (Koraszülött Intenzív Osztály) statisztikai (mortalitás, morbiditás, kezelés) adatait. Ezekből az adatokból tükröződik az a trend, hogy Magyarországon is egyre jobbak a koraszülöttek egészséges túlélési mutatói, azonban a csecsemőhalálozás aránya (az első életévben meghalt babák) az Európai Unió országaiban 3-4 ‰, nálunk először 2011-ben volt 5 ‰ alatti. 2010-ben a Neonatology folyóiratban megjelent egy közlemény, amit Európa leghíresebb neonatológusai jegyeztek, amiben egy RDS Konszenzus Irányelv formájában összefoglalták a perinatális ellátás legfontosabb (Bizonyítékokon alapuló orvostudományra épített) elemeit. 2011-ben megalakult Magyarországon egy neonatológus munkacsoport, aminek tagja Dr. Nádor Csaba, a Honvédkórház PIC főorvosa, akik első célként azt tűzték ki, hogy standardizálják az 1500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek szülőszobai ellátását, hiszen a csecsemőhalálozások 2/3-a ezt a populációt érinti. Felkérték a Honvédkórház PIC csapatát, hogy dolgozzon ki erre egy oktatási programot, amiben elméleti és gyakorlati képzés is szerepel.

Fókuszban a férfiak egészsége

Egy kínai szólás szerint „a kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat ásni, amikor már megszomjazott”. Nekünk, mint az Egészségfejlesztési Intézet prevencióval foglalkozó szakembereinek az a feladatunk, hogy segítsük a „kút” építését tudásunkkal, elhivatottságunkkal, támogatásunkkal. Az idei évben június végén, július elején vigyázó tekintetünket a férfi nemre vetettük, hogy eloszlassuk a tévhitet, mely szerint az „erősebb nem” nomen est omen (ti. a név kötelez) nem lehet beteg, gyenge.

1608202723

Ülést tartott a Kórházi Felügyelő Tanács

Az éves működési rendjének megfelelően 2012. június 29.-én ülést tartott a Magyar Honvédség Honvédkórház Kórházi Felügyelő Tanács, amelyen a Tanács delegált és választott tagjain kívül részt vettek a kórház működés területén tevékenykedő helyi szakszervezetek meghívott vezetői és képviselői. A Tanács ülésén szereplő napirendi pontok közül elsőként Dr. Bazsó Péter orvosigazgató tartott rövid tájékoztatást a nagytérségi kórházzá történő átalakulás aktuális helyzetéről, a további feladatokról. A tájékoztatás végén mind a Tanács tagjai mind pedig meghívott szakszervezeti vezetők hozzászólások részeként számos kérdést tettek fel az átalakulás megoldott és megoldatlan problémáiról. A tájékoztató szolgálati elfoglaltság miatti rövidsége okán a Tanács a megválaszolatlan kérdésekre írásban kér majd választ a kórház vezetésétől.

A magyar katona-egészségügy munkáját csodálva

A NATO védelmi tervezési folyamat keretében felállított egészségügyi célmunkacsoport képességfejlesztési főszemlélőjét fogadta az MH Honvédkórház március 23-án.

MHEK_logo_hu_350

Egyiptomi delegáció a Honvédkórházban

A magyar-egyiptomi katonai kapcsolatok megújításának céljából, többek között a katona-egészségügyi együttműködés lehetőségeinek feltérképezése kapcsán tett látogatást a Honvédkórházban, március 7-én, Mohamed Slah Eldin Hassan Ali dandártábornok vezette 5 fős egyiptomi delegáció.

MHEK_logo_hu_350

Önkéntes mentőpáros a Honvédkórház állományában

Hidegben, fagyban, árvíz idején, összeomlott házak romjai között ott vannak, és megszállottan segítnek a rászorultaknak. A februári rendkívüli hideg időszaka alatt sem történt ez másként, hiszen Ursinyi Krisztián és Rétei Csaba, a Magyar Honvédség Honvédkórház dolgozói karitatív módon próbáltak segíteni a fedélnélkülieknek Szegeden és környékén.

MHEK_logo_hu_350

NATO elvárásoknak megfelelő kiképzés a Honvédkórházban

A NATO harctéri és műveleti elvárásoknak megfelelően folyamatosan hajtja végre az MH Honvédkórház Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központja a Budapest, Tünde utca laktanyájában a Harctéri életmentő katonák egészségügyi szakkiképzését (angolul: Combat Life Saver- CLS). A harctéri életmentő katona kizárólag a harctéren, műveleti területen leggyakoribb halált okozó egyes sérülési formák esetén alkalmazandó életmentő beavatkozások elvégzésére felkészített, kiképzett katona. A képzésük szükségességét jelzi, hogy a harctéren bekövetkező halálozások döntő többsége megtörténik, mielőtt a sérült bármilyen egészségügyi szakellátásban részesülne. A harcoló katonák életmentő szakkiképzése lehetővé teszi a sérült lehető leggyorsabb ellátását, hiszen az „ellátó” a sérülés helyszínéhez legközelebb van. Ezáltal az élet és harcképesség megőrzésének esélye jelentősen megemelkedik.

MHEK_logo_hu_350

Március 15-re emlékezve

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezve tartott állománygyűlést az MH Honvédkórház március 13-án.

MHEK_logo_640

Újratanúsító audit

A Honvédkórházban 2008. szeptember 1-jén indult az integrált minőségirányítási rendszer (MIR), mely magába foglalja az ISO 9001:2008, az ISO 14001:2004 (Környezetirányítási szabványt), valamint a MEES 1.0 (Magyar Egészségügyi Ellátási Standardot). A tanúsító okiratok három évig érvényesek (2012. 01. 27.), melyeket évente meg kell újítani felülvizsgálati-, majd újratanúsító audit keretében.

ESZA