Hírek - 81. oldal
MH Egészségügyi Központ sportolói a NATO futáson
Tizenhat NATO és partnerország képviselői között a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ munkatársai is részt vettek az idén 13. alkalommal megrendezett NATO RUN 2018 nemzetközi futóversenyen Budapesten, 2018. szeptember 23-án.
Ismét japán hallgatók tanultak a Honvédkórházban
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara közötti együttműködés keretében immár 5. alkalommal vett részt a tokiói JOSA Nemzetközi Egyetem 14 fő végzős ápoló hallgatója három hetes intenzív betegellátás klinikai kurzuson augusztus 21. és szeptember 7. között.
A Magyar Honvédség pszichológusai találkoztak
Tizedik alkalommal rendezték meg a Magyar Honvédség pszichológusainak szakmai továbbképzését 2018. szeptember 10-11-e között Bujákon.
Az MH Egészségügyi Központ a Nemzeti Vágtán
A Nemzeti Vágta programsorozathoz kapcsolódóan a Magyar Honvédség korzóján az MH Egészségügyi Központ is bemutatkozott a látogatók előtt 2018. szeptember 15-16-án Budapesten.
Szakmai siker a Honvéd Testalkati Program
A Magyar Elhízástudományi Társaság, a Magyar Alvás Szövetség és a Premium Health Concepts Kft. együttműködésével 2018. szeptember 08-án Budaörsön, a Holiday Inn hotelben került megrendezésre a Premium Továbbképzés és Találkozó, melyre az MH EK Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet Egészségfejlesztési Osztályának (továbbiakban: Osztály) szakembereit is felkérték a Honvéd Testalkati Program tapasztalatairól szóló prezentáció megtartására.
Jótékonysági koncert a Magyar Szívsebészeti Alapítvány javára
A Magyar Szívsebészeti Alapítvány javára rendezett jótékonysági koncertet a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szeptember 4-én, kedden, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban.
Egészségmegőrző prevenciós tevékenység a Kőbányai Rendvédelmi Napon
2018. szeptember 1-jén tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Kőbányai Rendvédelmi Nap. A rendezvény helyszínéül – az előző évekhez hasonlóan – a X. kerületi Óhegy-park szolgált. Az egésznapos rendezvényen a Magyar Honvédség alakulatai mellett az MH Egészségügyi Központ Egészségfejlesztési Osztálya és számos más kiállító is részt vett, színesebbé és vonzóbbá téve a programot az érdeklődők részére.
Magas rangú katonatiszt látogatása a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban
Együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából tett látogatást Dr. Christoph Büttner nyugállományú ellentengernagy, a Bundeswehr egészségügyi szolgálatának volt helyettes vezetője egy multinacionális vállalat képviselőivel a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban 2018. szeptember 03-án.
Tények Dr. Zacher Gábor felmondásáról
Dr. Zacher Gábornak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrum (SBC) vezetőjének a szerződése 2018 végén lejár. Arról, hogy a szerződés nem kerül meghosszabbításra, már korábban döntés született.
Problémamentes a Honvédkórházban a túlmunka kifizetése
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ visszautasítja az orvosai túlmunkájának kifizetéséről szóló, a sajtóban megjelent valótlan és hangulatkeltő állításokat.