90. születésnap
2018. április 5., csütörtök 14:5290. születésnapját ünnepelte Dr. Martiny Miklós nyugállományú orvos ezredes, aki negyven éven át a Honvédkórház belgyógyászaként, nyugdíjazása előtti utolsó években pedig a kórház fő belgyógyászaként dolgozott.
Dr. Martiny Miklós egy pici bányász faluban, Salgótarjántól északra, Baglyasalja településen született 1928. április 05-én. A település, valószínűleg egy boglya alakú bazaltsziklának köszönheti a nevét, ami a település fölé magasodik, itt kezdődött Dr. Martiny Miklós kalandos életútja.
Az elemi iskola padját e kis településen koptatta. A Tábortűz Cserkészkézikönyve 1936-ban került a kezébe és ez meghatározó élmény volt számára. Polgári iskoláit távol a szülői háztól a Ciszterci Gimnáziumban folytatta. A szerzetes ciszterciek keresztény szellemű nevelő-oktató munkájukkal meghatározták egész élete erkölcsi tartását, életstílusát. Érettségi után egyenes út vezetett az Orvostudományi Egyetemre, hogy elképzelését megvalósítsa, s élete folyamán választott hívatásának tudjon élni. A diploma megszerzése után behívták katonának Kiskunhalasra, és hadnagyi rendfokozattal megkezdte katonaorvosi pályáját. Az élete következő stációja Kalocsa, ahol a lazarett (40–50 ágyas bel-és sebészeti osztályból álló kórházak, amelyekben a 10 napon belül gyógyuló betegeket és sérülteket kezelik) belgyógyászaként dolgozott. 1956 évet már a kecskeméti kórházban töltötte, mint belgyógyász. Budapestre 1963-ban került a Honvéd Kórház belgyógyászatára, ahol a legmagasabb belgyógyászati tisztséget töltötte be szolgálati éveinek utolsó szakaszában. 1993-ban ezredes fő belgyógyász főorvosként vonult nyugállományba.
Nyugdíjba vonulása után sem tudott orvoslás nélkül meglenni, a Központi Felülvizsgáló Bizottság nyugalmazott főbelgyógyászaként tevékenykedett és sok éven át a Honvéd Kulturális Központban praktizált. Ma már a Csillaghegyi házában tölti mindennapjait családja körében.
Boldog születésnapot kívánunk!