„A jó sebész már sok mindent látott”
2017. augusztus 18., péntek 9:15A megbeszélt időpontban találkozunk. Elnézést kér, de „tényleg csak néhány perce” van rám, két, előre nem tervezett műtétet kell még elvégeznie ezen a délelőttön. Így hát rögtön a közepébe vágunk... Dr. Fekete László orvos alezredessel, a Honvédkórház I-es számú Sebészeti Osztályának megbízott osztályvezető főorvosával a sebészek munkájáról és az általa vezetett részlegről beszélgettünk.
„Közhely, de igaz, a belgyógyászat mellett a sebészet a legősibb gyógyító szakmák egyike. Emellett az is közös a két tudományágban, hogy számos, ma már különálló diszciplina fejlődött ki belőlük, ha csak az utóbbit nézzük, a sebészetből vált ki például az érsebészet, az urológiai sebészet vagy éppen a plasztikai sebészet” – kezdi a főorvos, akitől megtudjuk, hogy a Honvédkórház mindkét telephelyén működik egy-egy sebészeti osztály.
Változó arány
Forrás: honvedelem.hu
Szerző: Szűcs László