Diagnosztika és terápia
Megtudjuk: a Honvédkórházban a klinikai szakpszichológusok kétféleképpen – a pszichodiagnosztikával és a terápiával – tudnak hozzájárulni az orvosi munkához. A diagnosztika területén különböző eljárásokkal – például interjú módszerrel, teljesítmény- és személyiségtesztekkel – próbálják meg a betegeknél tapasztalható különféle rendellenességeket, pszichopatológiai állapotokat valamilyen formában rendszerezni, valamint a betegségek hátterében lévő pszichológiai okokat, törvényszerűségeket feltérképezni. „Sokszor az orvosok számára is kérdéses annak eldöntése, hogy mely betegségek jelentkeztek egy-egy páciensnél. Ők feltesznek nekünk egy klinikai kérdést, mi pedig saját vizsgálataink alapján jelezzük, hogy melyik a valószínűbb” – mondja dr. Urbán Nóra alezredes.
A Klinikai Szakpszichológusi Szolgálat vezetője hangsúlyozza azt is, hogy a szomatikus osztályok kezelőorvosai számára nem feltétlenül az a kérdés, hogy a beteg depressziós vagy inkább személyiségzavara van. Ők inkább azt szeretnék megtudni, hogy a pszichológus miként tudja segíteni a beteg gyógyszeres kezelését. „Ma már nagyon sok felmérés készült arról és igazolta azt, hogy a népegészségügyi problémákat jelentő betegségek hátterében – legyenek ezek kardiológiai problémák, gasztroenterológiai, belgyógyászati vagy daganatos betegségek – pszichés tényezők állnak. Ha nem is feltétlenül a betegség kialakulásában, de a gyógyulási folyamatokban bizonyos pszichológiai faktoroknak, élethelyzeteknek, magatartásbeli, viselkedésbeli tényezőknek fontos szerepük lehet. Befolyásolják mindazt, hogy milyen irányba megy ki a gyógyulás folyamata, illetve mennyire nyúlik meg” – mondja dr. Urbán Nóra alezredes.