A Sziget Fesztivál sérültjeit is ellátta a Honvédkórház
2018. augusztus 17., péntek 9:33A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház idén is emelt szintű felkészüléssel várta a Sziget Fesztiválról beérkező sérülteket. A rendezvény végéig több mint kétszáz-, a világ számos országából érkező fesztiválozót szállítottak be és láttak el az intézményben.
Évről-évre többszáz fesztiválozót látnak el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központhoz tartozó Honvédkórház Sürgősségi Centrumában a Sziget Fesztivál ideje alatt. A Hajógyári-sziget a Honvédkórház sürgősségi ellátotti területéhez tartozik, így a fesztivál helyszínen el nem látható sérültjeit és betegeit a kórház Sürgősségi Centruma, illetve Baleseti Sebészeti Osztálya fogadja.
A legtöbb sérülés oka zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás esetek, illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket. Az idén a fesztiválról beérkezett 212 beteg több mint 90 százalékát az ellátás és néhány órás megfigyelés után el lehetett bocsátani. A legsúlyosabb eset 2018-ban egy idegsebészeti ellátásra szoruló beteg volt, továbbá, idén is szép számmal voltak ittas, valamint kábítószer hatása alatt lévő ellátottak. Érdekességként megemlítenénk, hogy a legfiatalabb kórházunkba került fesztiválozó 16 éves volt, a legidősebb 50.
A Sziget Fesztivál valóban nemzetközi rendezvény, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a beérkező sérülteknek csupán ötöde volt magyar. Európából – többek között – brit, holland, német és francia nemzetiségűeket láttunk el, de távolabbi országokból – Argentína, Kambodzsa és Új-Zéland – érkező fesztiválozó is került hozzánk. Sajnos változatlanul problémát jelent, hogy sok fiatal úgy utazik külföldre, hogy nincs érvényes biztosítása, annak ellenére, hogy az Európai Unión belül térítésmentesen lehet kiváltani az európai egészségbiztosítási kártyát. A fesztiválozó betegek beazonosítása több szempontból is fontos: egyrészt a betegek érdeke, hogy alapadataikat a Honvédkórház Sürgősségi Centruma a betegdokumentációban rögzítse, másrészt ez megkönnyíti az ellátás finanszírozását is.