Dr. Töltényi János életútja
Szerző: Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (PhD) a Szent István Tudományos Akadémia tagja | 2025. március 25., kedd 14:28"Az élet védelmében" - A katona-egészségügy hősei és kevésbé ismert történeteik 5. rész - Dr. Töltényi János az 1848/49-es forradalom és szabadságharc meghatározó alakja, egyik vezető katonaorvosa volt. A Hadügyminisztérium Egészégügyi Osztály helyettes vezetőjeként támogatta Sauer Ignác, Stáhly Ignác, Flór Ferenc és Lumnitzer Sándor egészségügyi főnökök munkáját.
1848. március 15-e, illetve az áprilisi törvények ratifikálása után a Batthyány-kormány kiemelt küldetése volt a magyar honvédség megteremtése. Ennek során fel kellett építeni a császári sereg meglévő katonai igazgatási hierarchiájával párhuzamos szervezeti struktúrát, amely fokozatosan át tudta venni az osztrák, a szembenálló, ellenséges haderőtől az összes igazgatási, logisztikai, egészségügyi szervezési feladatot. Ebben a haderőszervezési folyamatban jelentős szerepet kapott a császári seregből átlépő, azt belülről jól ismerő állomány. Meg kell jegyezni azt is, hogy számos volt szabadságharcos katona és katonaorvos lépett be és hasznosította tapasztalatait a haza szolgálatára a kiegyezés után megalakult, immáron „hivatalos” és legális nemzeti hadseregbe, a Magyar Királyi Honvédségbe.
Dr. Töltényi János a szabadságharc katona-egészségügyének hűséges szervezője igazi katonaorvos volt, aki katonaorvos családból származott: apja Töltényi Szaniszló (1795-1852) 1827-től a bécsi Josephinum, a katonaorvosi akadémia professzora, valamint a császári hadsereg Állandó Tábori Orvosi Bizottságának tagja volt. 1842. december 22-én tudományos tevékenysége (erre utal a címerben a könyv és a bagoly) elismerése jeléül I. Ferdinánd császártól nemesi rangot nyert. 1848-ban – a bécsi forradalom kitörése után az osztrák orvosképzés reformtervezetének kidolgozásában való részvétele miatt – nyugdíjazták, élete végéig Grazban praktizált civil magánorvosként.
Elsőszülött fia volt Töltényi János, aki 1842-ben a Josephinumban szerzett katonaorvosi, orvos-sebészi végzettséget, 1843-ban szülész- és szemészorvossá avatták, első főorvosi szolgálati helye a császári sereg egyik dzsidás (ulánus) ezrede volt. A forradalom kitörésekor, 1848. február 16-tól egészen októberig, Sauer mellé való kinevezéséig, a Pesten állomásozó 5. sz. tüzérezred főorvosaként szolgált – a mai Honvédkórház jogelődjében. A forradalom alatt pedig felügyelő orvosként is működött a világosi fegyverletétel utáni megtorlások idején hírhedtté vált Újépületben lévő tábori kórházban.
1849. januárjában követte a kormányt Debrecenbe, ott ő szervezte meg, illetve fejlesztette tovább a minisztérium egészségügyi osztályát; tevékenysége elismeréseként február 28-án törzsorvosi rangot kapott. Elkötelezetten szolgálta a forradalom és szabadságharc katona-egészségügyét, erre családi hagyományai és saját korábbi császári seregben végzett katonaorvosi tevékenysége predesztinálta.
A szabadságharc bukása után egy éven át haditörvényszéki vizsgálatot folytattak ellene, 1850-től Kaposváron telepedett le és dolgozott a városi kórházban 1857-ig fizetéstelen orvosként. Legfontosabb feladata eleinte az volt, hogy a szabadságharc alatt az osztrák sereg által használt és rettenetes állapotban hátrahagyott épületet és eszközparkot rendbe hozza. Később Csurgóra került járásorvosnak és csak 1860-ban vette át újra a kaposvári kórház vezetését, közben azonban visszatért a katonaorvosi hivatáshoz és részt vett az 1866-os porosz-osztrák háborúban. A kiegyezés után jelentkezett a Magyar Királyi Honvédségbe, de pályázatára végül választ nem kapott. 1870-ben Kaposváron halt meg.
