Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Családi Nap a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán

2018. május 16., szerda 8:03

2018. május 13-án rendezték meg Székesfehérváron a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) Családi napját, amelyen statikus és dinamikus bemutatók egyaránt színesítették a programot. Az MH Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság (MH EK VEIG) Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet Egészségfejlesztési Osztálya szakmai profiljának megfelelően az MH Egészségmegőrző Prémium Programmal vett részt a rendezvényen.

1609151601
Az MH ÖHP törzsfőnöke, Mihócza Zoltán vezérőrnagy megnyitóbeszédében elmondta, hogy az alakulat 2007. május 18-án kapta meg csapatzászlaját, ehhez kapcsolódóan szervezték meg a már hagyománynak számító Családi- és nyílt napot.

A rendezvényen a Magyar Honvédség mellett a társszervek is képviseltették magukat, így minden érdeklődő megtalálhatta a számára legérdekesebb programot.

1609151601
Az MH EK VEIG Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet Egészségfejlesztési Osztálya programjának keretében az érdeklődők egészségügyi szűrővizsgálatokon (vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérés, PSA meghatározás, szívstressz-vizsgálat és testösszetétel elemzés) vehettek részt és kaphattak egyéni életmódbeli tanácsadást mérési eredményeik tükrében, valamint prevenciós totók segítségével mérhették fel tudásukat az egészséges életmód vonatkozásában.

Fotók: honvedelem.hu

ESZA