Elődeink elhivatottságára, bátorságára ma is szükségünk van
2019. március 12., kedd 15:15„Nemzetünk múltja és történelme arra tanított bennünket, hogy csak közös erővel, összefogással érhetünk el eredményeket” - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 12-én, kedden az MH Egészségügyi Központ ünnepi állománygyűlésén.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte a résztvevőket az MH Egészségügyi Központban. „171 évvel ezelőtt a magyarság együtt, félelem nélkül állt ki elhatározásai mellett. Nemzetünk múltja és történelme arra tanított bennünket, hogy csak közös erővel, összefogással érhetünk el eredményeket. Erre az összekapaszkodásra minden korban szükségünk van ahhoz, hogy megvédjük, amiben hiszünk: nemzeti szuverenitásunkat, keresztény hitünket, közös értékeinket, anyanyelvünket, hagyományainkat” – fogalmazott Németh Szilárd.
Az elismerésben részesülők névsora a mellékletben tekinthető meg.
Forrás: honvedelem.hu