A megnyitón dr. Pellek Sándor orvos alezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztály mellkassebészeti részlegének vezető főorvosa, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend magyarországi nagyperjele elmondta: a közös kulturális rendezvény lényege egy olyan alapítvány támogatása, amely a világon a legmagasabb halálozással járó kardiovaszkuláris betegségekkel veszi fel a harcot. „A Honvédkórház parancsnoka, Kun Szabó István vezérőrnagy azonnal a kezdeményezés mellé állt, és ennek eredményeképp jött létre az úttörőnek számító kulturális megállapodás a két szervezet között. Emellett a lovagrend célja, hogy olyan archaikus emberi értékekkel járuljon hozzá a kezdeményezéshez és mutasson példát az ifjúságnak, mint a becsületesség, a hűség, a jótékonyság, a szolgálat és az udvariasság. ”