Kibővítette együttműködési megállapodását az Egészségügyi Központ és a Semmelweis Egyetem
2019. február 21., csütörtök 14:29Kibővíti már évek óta tartó együttműködését a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a Semmelweis Egyetem. A partnerséget rögzítő dokumentumot február 21-én, csütörtökön írták alá az intézmények vezetői a fővárosban.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszédében kiemelte, az év elején kezdte meg működését – az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikához rendelve – az Önkéntes Egészségügyi Tartalékosi Tanszéki Csoport. A most megkötött megállapodás egyik legfőbb célja éppen az önkéntes egészségügyi tartalékos rendszer kiépítése, amellett, hogy hangsúlyt fektetnek a két intézményben folyó oktatási és tudományos partnerség összehangolására, illetve kialakítására is. Az együttműködés révén – a közös oktatási és kutatási programok mellett – a katasztrófavédelem-orvostan megerősödése is várható, amely egy esetleges vészhelyzet során a magyar lakosság számára fontos tényező lehet.
A sajtó számára kiosztott háttérből kiderült az is, az Önkéntes Egészségügyi Tartalékos Tanszéki Csoportnak – mint új oktatási egységnek – a feladata az önkéntes egészségügyi tartalékos rendszer kiépítéséhez szükséges szakemberek képzése, és a képzések koordinálása. Ezzel az oktatási formával új fejezet nyílik Magyarország katonai egészségügyi ellátásában, illetve tovább mélyül a két intézet között meglévő, a speciális jártasságokat egymás erősítésére használó együttműködés.
Forrás: honvedelem.hu
Szerző: Nyulas Szabolcs
Fotó: Tóth László