Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédségi egészségügyi dolgozók napja

Szerző: MH Egészségügyi Központ |  2006. július 2., vasárnap 14:31

Semmelweis Ignác születésének évfordulóján ünnepli az egészségügyi társadalom a gyógyí­tók, ápolók napját. A honvédség e jeles napot fegyvernemi napként jegyzi, ezzel is tisztelegve a katona egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt.

Idén összevont rendezvény került megtartásra a Stefánia Palotában: a HM Állami Egészségügyi Központ, a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ és a Magyar Honvédség Katona-egészségügyi Kiválósági Központ vezetõi és munkatársai együtt ünnepeltek.
Ezt megelõzõen a három szervezet vezetõi és a katonaorvoslás reprezentánsai jelenlétében az ÁEK-ben Dr. Liptay László nyugállományú ezredes emlékezõ szavait követõen Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter leplezte le Dr. Vámos László nyugállományú orvos vezérõrnagynak, a Magyar Katonai-, és Katasztrófa-orvostani Társaság alapí­tójának, egykori elnökének emléktábláját. A 2005-ben elhunyt professzor márványtábláját Mikita János mérnök altábornagy, a MH Honvéd Vezérkar fõnökének helyettese koszorúzta meg.

A Stefánia Palota szí­nháztermében hármas ünnepet köszöntöttek a résztvevõk: emlékeztek Semmelweis Ignác munkásságára, ünnepelték a magyar – ezen belül – a honvédségi egészségügyi dolgozókat, és köszöntötték megalakulása második éve alkalmából az Állami Egészségügyi Központot.

Kiemelkedõ munkájukért a honvédelmi miniszter a három szervezet több mint félszáz dolgozójának adott át különbözõ kitüntetést, ajándéktárgyat, majd az ÁEK fõigazgatói, HEK parancsnoki és KIKK igazgatói elismerésben részesültek ismertetésére került sor.
Az elismerésben részesülteknek a Honvéd Együttes elõadómûvészei mûsorral kedveskedtek.
Az ünnepséget követõ fogadáson a miniszteri köszöntõ méltatta a honvédség egészségügyi szolgálatában dolgozók hazai és nemzetközi elismertségû, kiváló munkáját. Hangsúlyozta a háborús övezetekben missziós feladatokat vállalók érdemeit. A köszönet hangján külön szólt az Állami Egészségügyi Központban az elmúlt két évben végzett magas szintû gyógyí­tó tevékenységrõl.

 

Pácserné Bozi Judit
kommunikációs osztályvezetõ

 

 

 

 

ESZA