Levél a Koraszülött Intenzív Centrumnak
2017. december 5., kedd 7:58Az MH Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumában (MH EK PIC) évente 200-240 koraszülöttet és beteg újszülöttet látnak el, az 1500 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek száma évi 70. A picik sokszor heteket, hónapokat töltenek bent az osztályon, akik, amikor szüleikkel együtt távozhatnak akár kisiskolás korig is visszajárnak a centrumba utógondozásra. A szülők szeretettel, hálával gondolnak vissza az orvosokra és nővérekre tapasztalva azt az embert próbáló munkát, amelyet a koraszülött kisbabákért tesznek. Levelek százait kapják az MH EK PIC-en dolgozó munkatársak a szülőktől, akiknek gyermekeit a centrumban ápolták.Gulyásné Molnár Gizella egyike azon anyukáknak, aki heteket töltött az MH EK PIC-en koraszülött gyermekével. Köszönetét az alábbi levélben fejezte ki az osztálynak:
Advent közeleg
Advent a várakozás ideje. Ilyenkor lelkünket és szívünket felöltöztetjük ünnepi díszbe és már érezzük a karácsony közelgő melegét. A várost feldíszítik karácsonyi fényekkel, karácsonyi vásárok nyílnak és szebbnél szebb portékákat árulnak a vásárlóknak. Az emberek a lelkük mellett a lakásukat, házukat is karácsonyi díszekkel teszik varázslatossá. De van egy hely Budapesten a Hősök terétől nem messze, ahol másképp élik meg az adventi varázslatot.
A gyanútlan járókelők nem is sejtik, hogy a Podmaniczky utcában, az emeleten milyen gigászi harcot vívnak parányi kisbabák a koraszülött intenzív osztályon.
Mikor a második kisfiam a Honvédkórház Koraszülött Intenzív Osztályán feküdt furcsa érzés volt októberben mikulás és karácsonyi dalokat énekelni kenguruzás közben. Ugyan minden anyuka énekelte ezeket a dalokat, de nem tudtuk, hogy kivel fogjuk ünnepelni az ünnepet, azt sem, hogy vajon a kisbabánk életben marad-e és megéri első karácsonyi ünnepét. De tettük a dolgunkat. Akkor és ott semmi más dolgunk nem volt mint hinni, bízni és mélyen szeretni a babákat, értékelni minden egyes önálló lélegzetvételt, minden csepp anyatejet. Bármi történik is.
A kisfiam extrém koraszülöttként született a terhesség 28. hetében 690 grammal.
Tudtam, hogy ilyen kicsi súllyal, még nagyon sokáig fog tartani, mire választ kapunk a legfontosabb kérdésre. Vajon hazamegyünk, együtt?
Az addig eltöltött időt kellett tartalmassá tenni, és nem érdekelt minket, hogy mi zajlik a kórház falain kívül, hogy mekkora karácsonyi akciók vannak az áruházakban vagy mi történt a hazai és nemzetközi hírekben.
Egy dolgot tudtunk, menni kell az úton, ami olyan volt, mint egy katonai szolgálat. Feszített napi program: kora reggel kelés és 2–3 óránként anyatej fejés, etetés, kenguruzás, pelenkázás, és persze enni kellett, zuhanyozni, élni kellett. Túlélni, minden egyes hullámvölgyet és megélni minden apró előrelépést. Minden percünk be volt osztva, ismertük a mozdulatsorokat, félelem helyett nyugalom és áldás áradt a lelkünkben. A sok kenguruzással tudtunk egy életre szoros köteléket kötni gyermekeinkkel. Az anyatejjel az immunrendszerüket erősítettük, a nővéri munka megtanulásával és elvégzésével a gyász, ami lelkileg megtört volna minket, nem tudott rajtunk elhatalmasodni, mert a babánkra összpontosítottunk. Amikor végre egy baba az inkubátorból kiságyba került, vagy már a hazaadás is lehetséges volt, úgy drukkoltunk egymásnak, mintha olimpiai versenyszámban küzdöttünk volna.
Az anyaváróban együtt imádkoztunk egy-egy baba állapotának javulásáért, a mély pontokon próbáltunk egymásnak erőt adni és bíztatni az éppen jobban küzdő anya-apa társunkat. Egy család lettünk, akik tartottuk a lelket a másikban. Ha kiborult valaki, együtt vigasztaltuk a másikat, amikor elvesztettünk egy babát, a nővérekkel és orvosokkal gyászoltunk. Ez a csapat ereje.
Jött a Mikulás, és meglátogatta a mi babáinkat is. Együtt díszítettük a karácsonyfát a nővérekkel, de szívünkben tudtuk, nekünk otthon a másik gyermekünknek kellene mézeskalácsot és bejglit sütni és együtt várni a Jézuska ajándékait. A családunknak éreztük a nővéreket és az orvosokat. Lázasan készült mindenki ajándékokkal az osztály dolgozóinak. A csomagok roskadásig gyűltek a karácsonyfa alatt a hálás régi koraszülött PICi családoktól köszönetük jeleként. Persze ők is tudják, hogy az orvosok és nővérek munkáját lehetetlen teljesen meghálálni. Volt aki képet hozott a dicsőségfalra, vagy korababa ruhát, édességet.
Ez a hely a nyugalom szigete. Amikor egy anyuka dalra fakad máris más lesz az intenzív osztály légköre. Egyik szobából mesélő anyuka hangja szűrődik ki, míg egy másik szobában a nővérek és az orvosok teszik a dolgukat, hiszen máris érkezik egy új lakó, aki korábban érkezett meg a világra.
A koramamik is lelkesen készültek egymásnak ajándékokkal, mintha nem is kórházban lennénk, lázasan csomagoltunk és rejtegettük az ajándékokat, nehogy lebukjunk.
Együtt örültünk és sírtunk, amikor búcsúzni kellett egymástól, de tudtuk, hogy a barátság megmarad és erős kötelék köttetett ebben a traumatikus pár hétben. Ezért kell a családbarát elláttást mindenhol bevezetni, mert egy boldog család sokkal többet tud tenni a PICi korababa gyógyulásáért néha, mint az orvosi csapat és a nővérek. Az advent első vasárnapján tervezett jótékonysági vásár bevétele is a PICi hősök érdekeit és szükségleteit fogja kielégíteni. Az éppen küzdő koramamiknak és korapapiknak üzenem: fantasztikus hősök vagytok, a babáitok pedig varázslatos kis emberek.
Gulyásné Molnár Gizella
Alapítvány
