Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lökéshullám terápia

2017. november 15., szerda 10:55

A tavalyihoz hasonló nagy érdeklődés mellett rendezte meg 2017. október 6-án az MH Egészségügyi Központ, Reumatológia és Fizioterápia szakrendelése fizioterápiás asszisztensek, szakasszisztensek, gyógymasszőrök, szakdolgozók és orvosok számára szabadon választott kreditpont gyűjtésre alkalmas képzését, amely a lökéshullám terápiának és a fizioterápiás szakrendelés ezen irányú tapasztalatait és elméleti kérdéseit tűzte napirendjére. 

Az ország különböző intézményeiből érkezett, mintegy száznegyven hallgató bepillantást nyerhetett a fizioterápián tevékenykedők holisztikus szemléletének és a kezelő orvosok komplex kezelési metódusainak hiteles közvetítésébe és az itt dolgozók betegközpontú szemléletébe is.

A szakmai nap a lökéshullám terápia témakörét járta körül, tekintettel a kezelési mód egyre szélesebb körű ismertségére. Intézményi szinten történő elterjedése a kezelésnek még várat magára. A Honvédkórház Reumatológia és Fizioterápia Szakrendelésén dolgozók, akik 2015 óta használhatják ezt az eljárást, tapasztalataik átadásán túl, a képzésekkel kívánják elérni, hogy a hasonló területen dolgozóknak, érdeklődőknek a fizioterápián használható modern lehetőségeket megismerhessék.

Az előadók elméleti és gyakorlati ismeretükről, felkészültségükről adtak tanúbizonyságot, amely nem csak előadásaikban, de gyakorlati bemutatóikban is megmutatkoztak. Az előadások záró akkordjaként a fizioterápiás szakrendelés kezelőblokkjában a résztvevők megismerkedhettek az intézmény vezetőinek, a rendelésvezető főorvos törekvéseinek köszönhetően a kezelőblokkban megtalálható modern készülékekkel, a szakrendelés jelen levő masszőreinek a lökéshullám terápiás készülékkel végzett kezeléssel kapcsolatos kérdéseiket is feltehették.

1609151450

A rendezvény előadói Dr. Szokoly Miklós a Vaszary Kolos kórház traumatológus főorvosa, Prof. Dr. Sandra Sándor a Reumatológia és Fizioterápia Szakrendelés rendelésvezető főorvosa, Dr. Kalmár Ágnes, Dr. László Gábor az intézmény szakrendelésének reumatológus főorvosai, a szakrendelésen dolgozó masszőrök – Katona Ferenc és Lichtmann László; a szakrendelés szolgálatvezetője Kovács Zsuzsanna és a BTL Magyarország Kft.képviseletében Balázs Mária voltak.

A rendezvény sikeréhez hozzájárult a Honvédkórházért Közhasznú Alapítvány titkára, Pácserné Bozi Judit szervező segítsége is.
Szerző: Kovács Zsuzsanna

ESZA