Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megállapodás az MH EK és a Budai Egészségcentrum között

2017. december 18., hétfő 11:13

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) és a Budai Egészségcentrum vezetése december 14-én, csütörtökön.

Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka és dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségcentrum Kft. ügyvezető igazgatója írta alá december 14-én azt a megállapodást, amely a jövőben az eddiginél is szorosabb szakmai együttműködést tesz lehetővé a két intézmény között.
1609151483
A kontraktus értelmében a Budai Egészségcentrum lehetővé teszi a honvédségi igényjogosultak részére szakellátásnak igénybevételét, de a két intézmény megállapodott abban is, hogy kölcsönösen részt vehetnek egymás képzési és továbbképzési programjain. Az együttműködés kiterjed a Honvédelmi Minisztérium által folyósított ösztöndíjak megpályázásának lehetőségeiről is a Budai Egészségcentrum dolgozói számára.
1609151483
Kun Szabó István vezérőrnagy az aláíráskor elmondta: a kapcsolat régóta kiváló a két intézmény között, az eddigi együttműködési rendszert ezúttal főleg oktatási és tudományos területen bővítik. A megállapodás kiemelkedő pontjának nevezte a Budai Egészségcentrum vonzáskörzetében élő nyugállományú katonák és családtagjaik helyi ellátását.

Varga Péter Pál, a Budai Egészségcentrum igazgatója rámutatott: mivel fő tevékenységük a gerincgyógyászat, a két intézmény közös egészségügyi tervet dolgoz ki, hogy a betegek a lehető legkorszerűbb és legszakszerűbb ellátást kapják.
1609151483
Egyik lényeges pontja a szerződésnek az önkéntes tartalékos rendszerhez kapcsolódik. Mint azt Kun Szabó István vezérőrnagy a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: ez egyfelől az önkéntes tartalékosok ugyanolyan szintű ellátását jelenti aktív szolgálati idejük alatt, mint a hivatásos és szerződéses katonákét, másfelől elvi támogatás is, amelyet a Budai Egészségcentrum nyújthat a jövőben annak érdekében, hogy orvosai és szakdolgozói csatlakozhassanak a Magyar Honvédség önkéntes területvédelmi tartalékos rendszeréhez.

A megállapodás aláírásakor elhangzott: a két intézmény vezetése szélesíteni kívánja a további együttműködési lehetőségeket.
1609151483
Forrás: honvedelem.hu
Cikk: Révész Béla
Fotó: Tischler Zoltán
ESZA