Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a Honvéd Ultrahangos Konferencia

2019. március 5., kedd 12:45

A „120 éves a Honvédkórház” rendezvénysorozathoz kapcsolódva megkezdődött a háromnapos Honvéd Ultrahangos Konferencia március 4-én, hétfőn, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1609151790
Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ (MH EK) parancsnoka megnyitóbeszédében elmondta: a színvonalas rendezvény méltó arra, hogy a Honvédkórházat, s azon belül a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályt (KAITO) képviselje. Az utóbbinak komoly felelőssége van a betegellátásban és a szakmai tapasztalatok összegyűjtésében, rendszerezésében, illetve feldolgozásában.

1609151790
„Ebben mindig is élen járt a KAITO, a szervezeti egységei számtalan sokrétű feladatot oldottak már meg, ezért hálás szívvel mondok köszönetet a jelenlegi munkatársaknak és a vezetőnek” – fűzte hozzá. A parancsnok szerint a hatékony gyógyítás egyik alapköve a folyamatos kommunikáció és konzultáció, illetve az új tudományos eredmények bevezetése és meghonosítása. Napjainkban pedig a tudomány olyan gyorsan fejlődik, hogy már a különböző eredmények követése is komoly feladatot ró a szakma képviselőire. Az egészségügyi programok kidolgozásakor például több tíz évre előre kell tervezni, s ehhez jelentenek nagy segítséget a mostanihoz hasonló szakmai fórumok, amelyek prezentálják, s összegzik a különböző elképzeléseket – hangsúlyozta Kun Szabó István vezérőrnagy. A konferencián nemcsak a hazai, de a külföldi gyakorlatokat is ismertetik, illetve nagy hangsúlyt fektetnek az okoskészülékek bevonására – fűzte hozzá.

1609151791
Csomós Ákos, az MH EK KAITO osztályvezető főorvosa a rendezvényen hangsúlyozta: az önálló, szervezetileg független Központi Anaesthesiológiai Szolgálat 1957. április 1-jén alakult meg a Honvédkórházban Wittek László orvos százados vezetésével. Az osztályon ma is nagyon sok beteget látnak el: az 1-es telephelyen egy év alatt mintegy tízezret, s közülük négy-ötezren traumabetegek; összesen négy műtőben folyik éjjel-nappal a munka.

1609151791
A rendezvény célja, hogy a részt vevők naprakész ismeretekkel gazdagodjanak. A konferencián felszólalnak magyar származású, de külföldön praktizáló szakemberek is, akik például Franciaországból, Írországból és Nagy–Britanniából érkeztek. A tervek szerint a konferenciát ezentúl minden évben megrendezik, s megőrzik a mostani tematikus jellegét, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a szakterület kutatási eredményeinek bemutatására.

1609151791
Amikor 2007-ben a Honvédkórház beolvadt az Állami Egészségügyi Központba, másik három kórházzal együtt az AITO létszáma több mint 150 fő lett. A jelenlegi létszám 82 orvost és 135 szakdolgozót jelent. Az osztály dolgozói évente átlag 22 ezer beteg műtéti ellátásában segítenek.

Forrás: honvedelem.hu

Szerző: Nyulas Szabolcs

Fotó: Rácz Tünde
ESZA