Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pszichológusi kerekasztal az MH Egészségügyi Központban

2018. január 23., kedd 7:42

A katonai szolgálat ellátása a teljes végrehajtó állomány részére fokozott mentális és fizikai igénybevételt jelent. A katonák lelki egészségének megőrzése érdekében, és a parancsnoki állomány tevékenységét támogatva a Magyar Honvédség pszichológusai is részt vesznek a külföldi missziókban és hazai feladatokban.

1609151517

Ez a feladatellátás több rendhagyó elemet is magában foglal, ezért rendkívül fontos, hogy lehetőség nyíljon a tapasztalatok megosztására, megbeszélésére. Ezen tapasztalatok feldolgozása érdekében valósult meg az MH Egészségügyi Központ szervezésében az elmúlt év rendkívüli eseményeit feldolgozó „Pszichológusi kerekasztal” 2018. január 18-án.

A megbeszélés résztvevőit Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, MH egészségügyi főnök köszöntötte. Az egészségügyi főnök a pszichológiai biztosítás jelentőségét méltatta. Kiemelte a pszichológia egyre nagyobb elfogadottságát, és fontosságát, és a jövőt illetően, hivatkozva a Zrínyi 2026 programra, szólt ennek a képességnek a fejlesztéséről is.

1609151517

A megnyitót követően Andó Sándor ezredes, az MH EK Pszichológiai és Egészségmagatartási Intézet vezetője megköszönte a pszichológusok tevékenységét és ismertette a végrehajtott, valamint tervezett feladatokat. Ezt követően Molnár László András alezredes, osztályvezető végezte a program levezetését. A pszichológusok szakmai megbeszélés keretében foglalták össze az elmúlt év kihívást jelentő feladatait, külön figyelmet fordítva a műveleti területek krízisintervenciós tevékenységére.

1609151517

A kerekasztal zárásaként, rendhagyó programelemként, a résztvevők látogatást tettek a Sándor Palotában, ahol Szegő László dandártábornok a KEH Honvédelmi Főosztály főosztályvezetője kalauzolta a Magyar Honvédség pszichológusait.

ESZA