Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnep a Stefánia Palotában: Tisztelet az egészségügyi hősöknek

Szerző: dr. Schmidt Gergely főhadnagy | Fotó: Tordai Kamilla |  2024. június 29., szombat 12:02

2024. június 27-én a budapesti Stefánia Palota adott otthont a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ csapatünnepének, melyet a Magyar Egészségügy napja alkalmából tartottak. Az esemény nem csupán az egészségügyi szakemberek előtti tisztelgésre szolgált, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a múlt katonaegészségügyégnek nehézségeit és eredményeit ismerjék meg a résztvevők.

DSC09497
A rendezvényt dr. Tóth Péter András, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum I. világháborús kutatója nyitotta meg történelmi áttekintésével. Előadásában az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének egészségügyi kihívásait mutatta be, beleértve a betegségek kezelését, a betegszállítás megszervezését és a katonák egészségügyi edukációját. Beszédében kitért a kor színvonalának megfelelő megoldásokat ismertetésére is.
 
A rendezvény az elismerések átadásával folytatódott, a honvédségi elismerések mellett a Grósz – Straub Erika emlékdíjat vehette át Vadászné Teleki Annamária, professzor dr. Grósz Andor nyugalmazott dandártábornoktól és Grósz Hannától.
DSC09536
Az eseményen részt vett Juhász Juliánna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara járóbeteg ellátási alelnöke is, aki Kuczora Gabriella főtörzsőrmesternek nyújtotta át a MESZK ápolás terén végzett kiemelkedő munkáját elismerő oklevelet.
 
 
DSC09674
Az elismerések rámutattak arra a kiemelkedő munkára, amelyet az egészségügyi dolgozók nap mint nap végeznek.
 
A csapatünnep színvonalas kulturális műsorához a Honvéd Férfikar tagjai járultak hozzá sokszínű zenei repertoárjukkal.
DSC09754
Az ünnepség zárásaként dr. Vekszler Péter ezredes, a MH EK nemzetközi parancsnokhelyettese mondott beszédet, ahol köszöntötte az egészségügyi dolgozókat és az őket támogatókat, hangsúlyozva, hogy az egészség megőrzése társadalmi helyzettől függetlenül mindenki számára kiemelten fontos. Beszédében kiemelte - „Amikor valakit baj ér, akkor bízik a gyors segítségben amit az egészségügyi ellátórendszernek kell biztosítania, ám ez rendkívül nehéz feladat mindenkinek, aki részt vesz benne. Büszkeség, az MH Egészségügyi Központ számára az az áldozatos és hozzáértő munka, amit az egészségügyi szakemberek, és az őket támogató szervezeti elemek végeznek nap mint nap az egészségügyi ellátóhelyeken.
 
Az esemény nem csupán a tiszteletadás és az elismerés ünnepe volt, hanem lehetőséget adott arra is, hogy a múlt tanulságaiból merítve a jelen és a jövő kihívásaira is felkészülhessenek a ma egészségügyi dolgozói.
 
ESZA