Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Űrhajós előadás az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgálati és Gyógyító Intézetben

2018. november 23., péntek 17:36

Farkas Bertalan dandártábornok tartott előadást az MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgálati és Gyógyító Intézetben (RAVGYI) 2018. november 21-én Kecskeméten.

1609151729
A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszéke az MH Egészségügyi Központ RAVGYI és a kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Gépipari Automatizálási és Műszaki- Informatikai Kar közös szervezésében, az Európai Űrügynökség (ESA) program sorozatán belül „Beszélgess egy űrhajóssal” (Space Talks) címmel telt házas közönség fogadta Magyarország első űrhajósának előadását az Informatikai Kar nagy előadótermében.

A Szegedi Tudományegyetem Repülőorvosi tanszékén a repülő- és űrorvostant kötelezően választható tanfolyamként hallgató orvostanhallgatók és a Kecskeméti Egyetem informatikus hallgatói, a kari nyílt napon megjelenő érdeklődő diákok is részt vettek a rendezvényen, hogy találkozzanak Magyarország eddigi egyetlen űrhajósával.

A bevezető előadást Dr. Szabó Sándor Andrásorvos ezredes, MH repülő főszakorvos tartotta, felidézve az űrkutatás orvosbiológiai kihívásait, és a szovjet-magyar Szojuz 36 (visszatérő egységként Szojuz 35) űrrepülés tudományos kísérleti programjának legfontosabb eredményeit. Ezek közül a MEDICOR által kifejlesztett BALATON műszer továbbfejlesztését, a kor színvonalának és a magyar repülőalakulatok egészségügyi szolgálata igényeinek megfelelő pszichokalkulátor kialakítását (információ feldolgozó képességet mérő egység az élettani paraméterek egyidejű rögzítésével) a GAMF és a ROVKI (MH Egészségügyi Központ Kecskeméti Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Kutató Intézet akkori neve) orvosai illetve műszaki szakemberei együtt végezték.

Ennek informatikai eredményeit később a vizuális látórendszeri munkavégző képesség kutatási területén prof. Dr. Grósz Andor, a Szegedi Tudományegyetem jelenlévő egyetemi tanára, (korábban szintén a honvédség repülő főszakorvosa, orvos dandártábornok) kandidátusi értekezésében is alkalmazta.

Dr. Remes Péter nyugállományú orvos ezredes (az űrrepülés idején az idén elhunyt Prof. Dr. Hideg János orvos vezérőrnagy mellett a repülőorvosi kiválasztást végző ROVKI egyik felelős vezetője, később szintén a honvédség repülő főszakorvosa) az extrém fizikai terhelések okozta élettani problémákat elemezte rövid hozzászólásában.

1609151730
Ezután került sor Farkas Bertalan dandártábornok („Berci”) előadására, mely rendkívül színesen, közérthetően, a fiatalok számára rendkívül sok információt és személyes élményt nyújtva felidézte a vadászpilóta kiválasztás és életpálya néhány meghatározó elemét, majd visszaidézte az űrutazás legfontosabb részleteit, mellyel mind az informatikus, mind az orvosbiológiai szakirány és az űrhajózás-űrkutatás jövője iránt érdeklődő hallgatóknak maradandó élményt szerzett. A program kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult.

1609151730
Az előadás illeszkedett a „Kecskemét 650” és a „Honvédkórház 120” induló program sorozat keretébe és megalapozza a kecskeméti és szegedi egyetemi tanszékek és az MH Egészségügyi Központ RAVGYI jövőbeli megújuló tudományos együttműködésének lehetőségét, melyet Dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Egyetem rektora, Finta Zita kancellár asszony, valamint Kovács Lóránt, az Informatikai Kar dékánja is támogatásáról biztosított.

1609151730
Fotók: Bús Csaba, Neumann Egyetem sajtóosztály
ESZA