Vizit a határon
2017. december 28., csütörtök 17:36Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke, és Bogya Sándor főtörzszászlós, az MH Egészségügyi Központ vezénylő zászlósa karácsony második napján meglátogatták a határvédelem egészségügyi biztosításában szolgálatot teljesítő állományt.
A küldöttség megtekintette az Egészségügyi Ellátó Pontot (EEP), ahol 24 órás orvosi szolgálat működik egy pszichológussal kiegészülve. Az ünnepek alatt is, mint minden egyéb hétköznapon, az EEP 3 fős személyzete mellet a laktanyában tartózkodik egy egészségügyi TOC összekötő, illetve egy egészségügyi logisztikus. Az azonnali reagálás egysége (QRF) egy felcserrel, egy gépjárművezetővel és egy sebesültszállító gépjárművel áll készenlétben, ha bárhonnan beteget kellene kiüríteni. A hódmezővásárhelyi laktanya után a vizit Röszkén folytatódott, ahol a Tranzit Elsősegély Állomás (TEÁ) személyzetét köszöntötték. Az ő feladatuk merőben más, mint az EEP-n, ahol katonákat látnak el, a TEÁ-n a belépésre jelentkező migránsok korbecslése zajlik, illetve szükség esetén sürgősségi orvosi ellátása is.
Az állomány örömmel fogadta a látogatást, mely során megoszthatták mindennapi tapasztalataikat a szakmai vezetőjükkel, aki testközelből láthatta az elhelyezési, ellátási körülményeket, az egészségügyi ellátás helyi viszonyait.