Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járóbeteg Szakrendelő bemutatása

Járóbeteg Szakrendelő Intézetünkben társadalombiztosítás által finanszírozott járóbeteg-szakrendelést működtetünk az igényjogosult katonaállomány és hozzátartozóik részére, valamint Kecskemét kilenc alapellátási körzete számára (Széchenyiváros) lakóinak immár közel három évtizede. A járóbeteg szakrendeléseket (szakrendelésenként) az igényjogosultak és területi ellátási kötelezettség alá eső jogosultak számára általánosságban a betegirányítóban történő regisztrációt követően vehető igénybe.

A járóbeteg szakrendelő vezetője:

Dr. Fekete Attila

honvédelmi alkalmazott
rendelésvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Járóbeteg Szakrendelő
06-76-581-600/3177

Tisztelt betegeink, felhívom figyelmüket, hogy Intézetünkben gyermekellátás a hatályos szabályoknak megfelelően nem folyik!

Felhívom továbbá figyelmüket, hogy amennyiben megjelenésük napján más járó vagy fekvőbeteg intézmény (kórház, szakrendelő intézet) szolgáltatását vették igénybe, tájékozódjanak a betegirányítóban ebben a kérdésben, ugyanis az esetek egy részében csak térítés ellenében tudunk szolgáltatást nyújtani!

 

A járóbeteg szakrendelések elérhetőségei:

A rendelőket telefonon a kórház alább látható telefonszámán valamint a rendelések mellékének tárcsázásával érhetik el.

Tel:  06-76/581-600/ mellék.
Fax: 06-76/581-600/3466
 

Aneszteziológia

Rendelési idő: kedd: 8:00-13:00, szerda:11:00-16:00
Információk:
beutaló és előjegyzés szükséges
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 106-os rendelő, 3262-es mellék

Dr. Kormos András

orvos alezredes
intézetvezető-helyettes
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet (RAVGYI)
06-76-581-600

Audiológia

Rendelési idő: hétfő-péntek: 08:00-12:00
Információk:
beutaló és előjegyzés szükséges
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 123-as rendelő, 3293-as mellék

Dr. Nádudvari Ilona

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Fül-Orr-Gégészet
06-76-581-600/3293

dr. Szepes Andrea

honvédelmi alkalmazott
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Járóbeteg Szakrendelő

Általános Sebészet

Rendelési idő: hétfő: 8:00-14:00, kedd-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-12:00

Dr. Szabó Gábor (kedd)
Dr. Lele László Tibor (hétfő)
Dr. Malecz Judit Éva (szerda)
Dr. Szilágyi Zoltán (csütörtök)

Információk: beutaló és előjegyzés nem szükséges. Új betegek fogadása 11:00-ig történik, ezután a szakrendelés a kontrollos betegeket és a műtétre érkezőket fogadja.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 104-es rendelő, 3220-es mellék

 

Dr. Szabó Gábor

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3359

Dr. Lele László Tibor

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Katonai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3270

Dr. Malecz Judit Éva

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Sebészet
06-76-581-600/3358

Dr. Szilágyi Zoltán

orvos alezredes
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Katonai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600

Baleseti Sebészet

Rendelési idő: hétfő-csütörtök 11:00-13:00, péntek: 10:00-12:00.
Információk:
beutaló és előjegyzés nem szükséges. 
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 105-ös rendelő, 3220-es mellék

Dr. Szeghő István

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3296

Belgyógyászat I.

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-13:00.
Információk:
beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 129-es rendelő, 3188-es mellék, Rendelő Intézet 130-as rendelő, 3103-as mellék, Rendelő Intézet 106-os rendelő, 3247-es mellék.

dr. Toriska Tibor

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Belgyógyászat
06-76-581-600/3103

Dr. Vén Gabriella

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Belgyógyászat
06-76-581-600/3188

Belgyógyászat II.

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-13:00.
Információk:
beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség:
Kórház épület 1-es rendelő, 3411-es mellék.

Dr. Németh Lajos

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Funkcionális Diagnosztikai és Fizikai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3132

Dr. Varnyú András

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Gasztroenterológia
06-76-581-600/3175

Belgyógyászat III.

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk:
beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség:
ROB épület 1-es rendelő, 3156-es mellék.

Dr. Kuti Norbert

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3156

Dr. Szabó Sándor

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Katonai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3481

Bőrgyógyászat I.

Rendelési idő: hétfő, szerda: 8:00-14:00, csütörtök: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés szükséges, beutaló nem. 
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 127-es rendelő, 3286-os mellék.

Bőrgyógyászat II.

Rendelési idő: kedd-szerda: 8:00-14:00, péntek: 8:00-12:00.
Információk: előjegyzés szükséges, beutaló nem. 
Elérhetőség: Rendelő Intézet 129-es rendelő, 3188-as mellék.

dr. Bartos Zsuzsanna

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Bőrgyógyászat
06-76-581-600/3286

Dr. Dobreán Noémi Annamária

honvédelmi alkalmazott
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Bőrgyógyászat

EKG/Holterdiagnosztika

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk: beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség: Rendelő Intézet 214-es rendelő, 3118-as mellék.

Dr. Tótka Zsolt Tibor

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Magassági Élettani Osztály
06-76-581-600/3451

Barokamra

ROB épület 2. emelet

    3451 mellék

Dr. Tótka Zsolt Tibor

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Magassági Élettani Osztály
06-76-581-600/3451

Elektrofiziológia

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-12:00.
Információk: beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség: Kórház épület, 2. emelet, 260-as rendelő, 3463-es mellék.

Dr. Terebessy Károly Lajosné Dr. Zimányi Anna

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Funkcionális Repüléslélektani Alkalmasságvizsgáló és Neuropszichológiai Kutató Osztály
06-76-581-600/3183

Elmegyógyászat

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-12:00.
Információk: beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség: Rendelő Intézet 120-as rendelő, 3177-es mellék.

Dr. Fekete Attila

honvédelmi alkalmazott
rendelésvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Járóbeteg Szakrendelő
06-76-581-600/3177

Fizio- és Mozgásterápia

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 7:00-15:00, péntek: 7:00-13:00.
Információk: beutaló és előjegyzés szükséges. 
Elérhetőség: Rendelő Intézet földszint, 3154-es mellék.

Dr. Jászay Péter István

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Reumatológia
06-76-581-600/3470

Fogászat I.

Rendelési idő: előjegyzés alapján.
Információk: csak igényjogosultaknak.
Elérhetőség: Kórház épület földszint, 32-33-as rendelő, 3113-as mellék.

Fogászat II.

Rendelési idő: előjegyzés alapján.
Információk: csak igényjogosultaknak.
Elérhetőség: Kórház épület földszint, 31-es rendelő, 3266-os mellék.

dr. Csengery Attila Elemér

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3266

Dr. Pál-Szabó Zsuzsanna

orvos hadnagy
szakorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Katonai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3266

Dr. Sebők Lilla

honvédelmi alkalmazott
szakorvos
06-76-581-600/3113

Fogászati röntgen

Rendelési idő: előjegyzés alapján.
Információk: csak igényjogosultaknak.
Elérhetőség: Kórház épület földszint, 3-es rendelő, 33113-as mellék.

Dr. Sebők Lilla

honvédelmi alkalmazott
szakorvos
06-76-581-600/3113

Fül-orr-gégészet

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-13:00.

Dr. Nádudvari Ilona (hétfő, kedd, csütörtök)
Dr. Szepes Andrea (szerda)
Dr. Madaras Enikő (péntek)

Információk: előjegyzés szükséges, beutaló nem. 
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 125-ös rendelő, 3293-as mellék.

Dr. Madaras Enikő

honvédelmi alkalmazott
szakorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Fül-Orr-Gégészet
06-76-581-600/3293

Dr. Nádudvari Ilona

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Fül-Orr-Gégészet
06-76-581-600/3293

dr. Szepes Andrea

honvédelmi alkalmazott
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Járóbeteg Szakrendelő

Gasztroenterológia

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges. 
Elérhetőség:
Kórház épület, 2. emelet, 243-as rendelő, 3189-es mellék.

Dr. Varnyú András

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Gasztroenterológia
06-76-581-600/3175

Ideggyógyászat I.

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 116-os rendelő, 3191-os mellék.

Dr. Haskó Márta

honvédelmi alkalmazott
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Járóbeteg Szakrendelő

Ideggyógyászat II.

Rendelési idő: hétfő-péntek: 08:00-09:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Kórház épület, 2. emelet, 258-as rendelő, 3183-os mellék.

Dr. Terebessy Károly Lajosné Dr. Zimányi Anna

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Funkcionális Repüléslélektani Alkalmasságvizsgáló és Neuropszichológiai Kutató Osztály
06-76-581-600/3183

Kardiológia

Rendelési idő: hétfő-csütörtök: 8:00-14:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 214-es rendelő, 3118-as mellék.

Dr. Péter Ildikó

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Klinikai Laboratóriumi Osztály
06-76-581-600/3238

Laboratórium

Rendelési idő: hétfő-péntek: 7:00-15:00.
Vérvétel: 07.00-10.00
Leletkiadás: Hétfő - Csütörtök.: 13:30-15:00-ig Péntek.: 12:00-13:00-ig
Információk: beutaló szükséges, előjegyzés nem.
Elérhetőség: Rendelő Intézet, 2. emelet, 3190-es mellék.

Dr. Péter Ildikó

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Klinikai Laboratóriumi Osztály
06-76-581-600/3238

Pszichológia

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
ROB épület II. 1.emelet , 3236-os mellék.

Kovácsné Kósa Márta Irma

alezredes
osztályvezető pszichológus
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Pszichológiai Osztály
06-76-581-600/3312

Rheumatológia I.

Rendelési idő: hétfő, szerda: 8:00-14:00, péntek: 8:00-13:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 32-es rendelő, 3470-es mellék

Dr. Jászay Péter István

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Reumatológia
06-76-581-600/3470

Dr. Csitos Judit

honvédelmi alkalmazott
szakorvos
06-76-581-600/3470

Rheumatológia II.

Rendelési idő: hétfő, kedd: 8:00-14:00, péntek: 8:00-13:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 122-es rendelő, 3245-ös mellék

Dr. Makkos Ildikó Gabriella

honvédelmi alkalmazott
szakorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Klinikai Laboratóriumi Osztály
06-76-581-600/3245

Röntgen

Rendelési idő: hétfő-péntek: 7:00-13:00.
Információk:
beutaló szükséges, előjegyzés nem.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet földszint, 5-ös rendelő, 3334-as mellék.

Dr. Lestárné Dr. Juharos Ágota

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Képalkotó Diagnosztikai Osztály
06-76-581-600/3136

Szemészet I.

Rendelési idő: hétfő: 8:00-14:00, kedd-szerda: 8:00-15:00, csütörtök: 8:00-14:00, péntek: 8:00-13:00.
Információk:
előjegyzés szükséges, beutaló nem.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 210-es rendelő, 3311-es mellék.

dr. Völgyesi Edit Margit

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Szemészet
06-76-581-600/3311

Dr. Nagy Károly

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Katonai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3185

Szemészet II.

Rendelési idő: hétfő, csütörtök: 13:00-15:00.
Információk:
előjegyzés szükséges, beutaló nem.
Elérhetőség:
ROB szemészet, 3193-as mellék (szemészeti ambulancia, 2. emelet 3311-es mellék)

dr. Erdei Éva

orvos főhadnagy
orvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3156

Szívultrahang/ABPM labor

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 214-es rendelő, 3118-as mellék, Kórhát épület 44-es rendelő, 3452-es mellék.

Dr. Kuti Norbert

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3156

Dr. Németh Lajos

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Funkcionális Diagnosztikai és Fizikai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3132

Terheléses EKG labor

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8:00-12:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet 214-es rendelő, 3118-as mellék, Kórház épület földszint 44-es rendelő, 3452-ös mellék.

Dr. Kuti Norbert

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló Osztály (Repülőorvosi Bizottság)
06-76-581-600/3156

Dr. Tótka Zsolt Tibor

orvos alezredes
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Magassági Élettani Osztály
06-76-581-600/3451

Dr. Németh Lajos

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Funkcionális Diagnosztikai és Fizikai Alkalmasságvizsgáló Osztály
06-76-581-600/3132

Dr. Patakiné dr. Dudás Mária

honvédelmi alkalmazott
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Belgyógyászat

Ultrahang

Rendelési idő: hétfő-péntek: 7:00-13:00.
Információk:
előjegyzés és beutaló szükséges.
Elérhetőség:
Rendelő Intézet földszint, 23-as rendelő, 3334-es mellék.

Dr. Lestárné Dr. Juharos Ágota

honvédelmi alkalmazott
osztályvezető főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Képalkotó Diagnosztikai Osztály
06-76-581-600/3136

Dr. Kara László Zoltán

honvédelmi alkalmazott
főorvos
Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, Képalkotó Diagnosztikai Osztály
06-76-581-600
Legfrissebb hírek
    Alapítvány
    MHEK (1)
    ESZA