Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 58. oldal

korhaz_01_nagy_680

Lakossági felhívás

Felhívjuk az intézményünkbe érkező betegek hozzátartozói figyelmét arra, hogy a COVID ellátás során a betegutakat átszerveztük, azaz a betegek más osztályokra (COVID, Mátrix osztályok) is kerülhetnek, mielőtt a végleges ellátó osztályra helyeznénk őket.

MHEK_v+ęd+Ĺolt+ís_02.12 (2)

„Az a jó vakcina, amelyik már itt van…”

Budapesten, a Honvédkórházban február 12-én, pénteken kezdték meg a háziorvosok által kiválasztott és regisztrált 60 év feletti korosztály oltását, az orosz Szputnyik vakcinával. Prof. dr. Wikonkál Norbert, az MH Egészségügyi Központ főigazgatója hangsúlyozta: ez az oltóanyag is biztonságos, jól bevált és folyamatosan fejlesztett technológián alapul.

uj oltopontok nyiltak_1

Oltásokkal kapcsolatos intézkedések, járványügyi összefoglaló IV.

A koronavírus-elleni védőoltásokra való felkészülés első állomásaként 2020. december 10-én kijelölték intézményünket is.

1

Gyerekeket oktat az MH EK katonája

Az elsősegélynyújtás és balesetmegelőzés fontosságáról tartott előadást és gyakorlati oktatást gyerekeknek az MH Egészségügyi Központ törzsőrmestere, Sarok Máté.

all_gyules_korhazak_4

Az építkezés időszaka

Ünnepi állománygyűlésen adták át az MH Egészségügyi Központ alárendeltségébe került városi kórházak intézményvezetői kinevezéseit február 5-én, pénteken, Budapesten, a Honvédkórház Róbert Károly körúti objektumában.

vedelem_az_idoseknek

Védelem az időseknek

Budapesten, a Honvédkórházban február 4-étől két oltási ponton is megkezdték a veszélyeztetett, 80 év feletti korosztály oltását. A járóbeteg rendelőkben kialakított helyszíneken gyorsan és biztonságosan végzik az előzetes regisztrációval bejelentkezett, idős állampolgárok védőoltásának beadását.

20210205_073915

Balázs áldás az MH Egészségügyi Központban

Balázs püspök emléknapja alkalmából a heti szentmisék után Balázs András atya részesítette Balázs áldásban a híveket.

20210202_070212

Gyertyaszentelő Boldogasszony napja az MH EK kápolnájában

A kápolnánkban Gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünnepi szentmisét mutatott be Nagy Endre főhadnagy, intézményünk tábori lelkésze.

idosek oltasa_1_20210204_1200

Megkezdődött az idősek oltása

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által összeállított oltási terv szerint, a mai napon megkezdődött a regisztrált, 80 év felettiek oltása, az MH Egészségügyi Központ meghatározott oltópontjain.

elismerés

Elismerés az önkéntes tűzoltónak

Önkéntes tűzoltói tevékenységéért vehette át Szabó Ádám hadnagy, az MH Egészségügyi Központ egészségügyi tisztje Örsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármesterétől a Demján Sándor Alapítvány által felajánlott elismerést.

ESZA