A Repülőkórház

Az intézményt bemutató sorozatunk első részében már szóba került az általános katonai alkalmasság-vizsgálat, következzék hát az erre épülő repülési alkalmasság-vizsgálat, amelynek eredménye az itt megforduló egészséges többség számára élet-halál kérdés.

De mi más is lenne annak, aki a repülésre tette fel az életét? Márpedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pilótaképzésére jelentkezők mindennél jobban szeretnének az égen hasítani. Aligha akad köztük olyan, aki – dacára 18 éves korának – ne gondolna elszánt hivatástudattal a pilótakarrierre. A kiváló középiskolai tanulmányi előmenetellel általában nincs gond; a „majrévasat” leginkább a Kecskemétre vezető úton szorongatják szótlanul a kocsiban. Már, ha a jelölt nem helybéli…

Mint ahogy azt dr. Szabó Sándor András ezredes, a Szegedi Tudományegyetem Repülő és Űrorvosi Tanszék egyetemi docensétől, a Magyar Honvédség repülő főszakorvosától megtudtuk, általában négy napig tart a procedúra.

„Az első másfél-két nap a katonai alkalmasság-vizsgálattal telik, ezt követi a szintén kétnapos, speciális repülőorvosi alkalmasság-vizsgálat. Ekkor komoly terhelések közepette alaposan górcső alá vesszük a szív- és keringési rendszert, a látást, a vázrendszert – vagyis a gerinc állapotát; de szigorú a fül-orr-gégészeti vizsgálat is” – részletezi a procedúrát az ezredes. Hozzáteszi: „az utolsó felvonás annak vizsgálata, hogy a magassági oxigénhiány mellett a jelölt mennyire tudja cselekvőképességét fenntartani. Az első lépcsőben 5500 méteres magasságnak megfelelő légnyomáscsökkenést, illetve oxigénhiányt hozunk létre a barokamrában. Ezt 15 percig kell kibírni anélkül, hogy a cselekvőképesség számottevően csökkenne. Bízvást mondhatom, egy egészséges, előzetesen kivizsgált fiatalnak ez nem jelenthet problémát. Mellesleg, a teszt minősítő jellegű, vagyis: ki kell bírni, a tudatállapot megváltozása nélkül” – magyarázza a követelményeket a főorvos.

Mint megtudjuk, a következő lépcsőfok – a szállítógép és vadászpilóta állománynál, amikor az illető meglépve a kellő szinteket nem jelölt, hanem növendék, később pedig kiképzett pilóta – már a NATO Egységes Védelmi Előírás szerinti 7600 méteres magasságnak megfelelő nyomás- illetve oxigénszint, melynél maximum 4 perc a vizsgálati idő. Nem várják meg az eszméletvesztést vagy ájulás közeli állapotot, a cél, hogy a pilóta megtapasztalja a saját egyéni tüneteit.

„A magassági hypoxia, vagyis a légnyomásvesztéses oxigénhiány nagyon alattomos dolog – magyarázza az ezredes –, mert észrevétlenül teríti le az embert. Sőt! Még egyfajta jókedv, úgynevezett magassági részegség is velejárója; nincs fuldoklás, semmi kellemetlen érzés, így hát az érintett nem is kíván menekülni belőle. Aztán egyszer csak vége a dalnak… A barokamrás vizsgálatok és az ezzel szerezhető tapasztalatok épp ezért fontosak. A pilótajelölteknek, pilótáknak meg kell tanulniuk észrevenni, mikor kezd elmenni a »vezérlő én«, a cselekvőképesség. Mikor áll be a kritikátlanság állapota, illetve mennyi idejük van menekülni – tiszta oxigént szívni – az esetleg végzetes következményekkel járó állapot bekövetkeztéig. A hasznos önmentési idő 5500 méteren 20-30 perc, 7600 méteren 4-5 perc, míg azon a magasságon, ahol a polgári utasszállítók járnak, vagy ahol a Gripenek éles rakétalövészetnél repülnek – mindössze néhány másodperc” – sorolja az adatokat dr. Szabó Sándor.

A repülő főszakorvos szerint a polgári repülőknél korábban kötelező, de mára pusztán opcionális barokamrás vizsgálatok manapság is fontosak lennének, hiszen a repülés története során nem egyszer következett már be tragédia attól, hogy észrevétlenül elment a pilótafülke, a kabin vagy akár az utastér levegője. A tapasztalatlan pilóta, aki nem ismeri az előjeleket, pillanatok alatt kerülhet olyan állapotba, hogy a gép menthetetlenné válik, mert nincs, aki vezesse…

A Gripenekkel kapcsolatban létezik még egy nem túl kellemes tortúra, vagyis vizsgálati módszer; ám ezt szerencsére nem Kecskeméten, hanem Svédországban végzik. Így aztán Szabó főorvoséknak nem kell megtippelniük, mikor ájul el a 9G (!) gyorsulástól terhelt pilóta. A dinamikus szimulátornak hívott centrifuga ugyanis a svédeknél szigorúbban tesztel, mint ahogy azt meghatározza a NATO-előírás. Ott elég, ha csak testsúlyának hétszerese, vagyis 7G préseli az ülésbe az alanyt. Még belegondolni is rossz ebbe a 9G-be, ami az emberi testre ható 1G nehézségi erőnek a kilencszerese… Egy tisztességes, 100 kilós férfiember egyszer csak 900 kilósként nyomja a saját hátát, fejét, fenekét a székben. Persze, nincs mit tenni; a Gripenek agilis fordulékonysága, manőverező-képessége olyan erőkkel hat a pilótára, hogy alkalmasint el kell tudni viselni a 9G-t is, akár 15 másodpercig.

Bár az egészségügyi felvételi követelmények nagyon magasak, de az életkorral járó bizonyos változások, például a látás romlása, esetleges vérzsír-, vagy vérnyomásproblémák nem jelentik azt, hogy a korábban megfelelt, majd sok-sok éven át szolgált pilóták nem ülhetnek többé gépre. Már a NATO rendszerében is engedélyezett a kisebb fokú, gyógyszerrel karbantartható egészségkárosodás kezelése – a repülési engedély fennmaradásával együtt. Adott esetben a szuperszonikus vadászgépről átképzés után át kell ülni szubszonikusra, például valamelyik szállítógépre, esetleg helikopterre. Ezeknél egy leheletnyivel enyhébbek az egészségügyi követelmények. Példának okáért a vadászpilótáknál a harci gépek katapultülése miatt a gerincröntgen-eltéréseket nagyon szigorúan veszik, ám egy helikopter esetében ilyen eszközről nincs szó; lévén igen rövid ideig tartana az életmentő manőver, ha a pilóta telibekatapultálná a forgószárnyat…

„Bár paragrafus nincs rá, de azt kell mondjam, 40-45 éves kor felett már nem illik kitenni a szervezetet annak az igénybevételnek, ami a szuperszonikus gépekkel teljesített, mindennapos harckészültségi szolgálattal jár. Ez nem azt jelenti, hogy az illető pilóta ne repüljön, hisz akkor évtizedek alatt szerzett óriási tapasztalat menne veszendőbe, de a megszerzett tudás kitűnően kamatoztatható a kiképzésben, a harceljárások tanításában és még megannyi területen, lévén, a készültségi szolgálaton kívül számtalan feladat adódik egy légibázison, amihez gépre kell ülni” – mondja dr. Szabó Sándor András ezredes, egyetemi docens, a Magyar Honvédség repülő főszakorvosa.

(Folytatjuk!)