Haditechnika – A barokamra jelene és jövője

Mi is az a barokamra, és mióta van jelen a repüléstudományban, illetve hazánkban?

Amióta az ember a levegőbe emelkedett, azóta jelen van az orvos- és repüléstudományban a barokamra, mint kísérleti és repülésfelkészítő eszköz. A 19. század beköszöntével elérkezett a ballonos repülések aranykora: 1803-ban Étienne-Gaspard Robertson francia fizikus 7000 méter magasra emelkedett, és elsőként tapasztalta meg a légnyomásváltozás és az oxigénhiányos környezet tüneteit. A repülés közben szerzett élettani tapasztalatok arra ösztönözték a francia tudós Paul Bertet, hogy létrehozza a mai barokamrák első változatát 1878-ban. Hazánkban 1938-ban, mindössze két évvel az amerikai és a német kamra megépítését követőn hozták létre a Honvéd Repülő Orvosi Intézetet. Itt építették meg az első hazai barokamrát, melynek létrehozásában kulcsszerepet játszott Dr. Merényi Scholtz Gusztáv orvos alezredes is. A kamra évtizedekig szolgálta a polgári repülés pilótaállományának felkészítését.

Napjainkban Kecskeméten található a TBK-70-es típusú barokamra, amelynek létrehozását eredetileg az Interkozmosz űrprogramba való becsatlakozás és a katonai kiválogatás szigorúbb feltételei követeltek meg. A hidegháború után is fennmaradt az igény, hogy a magyar pilóták vizsgálata világszínvonalú maradjon, amit tovább erősített Magyarország NATO-csatlakozása. A professzionális haderőre történő átállás egyik alapvető feltétele volt, hogy a Magyar Honvédség ütőképes légierővel is rendelkezzen. Ennek elengedhetetlen feltétele egy hazai egészségügyi-támogatói háttér, amelynek része a MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet és a kecskeméti barokamra.

A Haditechnika legújabb számában megjelent cikk témája a TBK-70-es barokamra, amely segítségével ellenőrzött körülmények között hozható létre a magassági repüléseknél megfigyelhető légnyomásváltozás. A vizsgálóeszköz a NATO-n belül is megtartotta a prioritását, mivel ez az egyetlen módszer, amellyel a pilóta vészhelyzetben bekövetkező drámai oxigénhiánnyal szembeni tűrőképességéről információt szerezhetünk. A cikkben szó esik a tervezett és végrehajtott fejlesztésekről, amelyek elősegítik a rendszer megbízhatóbb és felhasználóbarát vezérlését, illetve az átalakításoknak köszönhetően környezetkímélőbb, hatékonyabb energiafelhasználású létesítmény jön létre.

Dr. habil. Szabó Sándor András orvos ezredes a Magyar Honvédség repülő főszakorvosa, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Repülő- és Űrorvosi Tanszékének tanszékvezető docense és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára. A Magyar Katonai-Katasztrófaorvostani Társaság vezetőségi tagjaként is tevékenykedik. Szakorvosi képesítései közé tartozik a repülőorvostan, belgyógyászat, honvéd-katasztrófaorvostan és foglalkozás-orvostan is. Tudományos munkásságát a katonai műszaki tudományok habilitált doktoraként végzi. Aktívan részt vesz a repülőorvostan oktatásában és kutatásában. Kutatási területei közé tartozik a hypobárikus hypoxia és a súlytalanság modellezése, illetve a pszichofiziológia és a kardiorespiratorikus rendszer vizsgálata.

A teljes cikk a Haditechnika LIX. évfolyamának 1. számában olvasható.