Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

2012. október 1-jén tartotta a Kórházi Felügylő Tanács soros ülését

Szerző: MH Egészségügyi Központ |  2012. október 1., hétfő 15:32

A Magyar Honvédség Honvédkórház Kórházi Felügyelő Tanács 2012. II. félévi első ülését az eredeti tervek szerint szeptember hónapban tartotta volna, de támogatva a Honvédkórház megbízott orvosigazgatójának kérését, az ülés időpontját módosította. A felügyelő tanács tagjai is egytértettek azzal, hogy tekintettel a jelentős változásokra, a legjobb ha ezzel kapcsolatos pontos tájékoztatást a változtatásokban leginkább érintett orvos szakmai vezetőtől kapják meg.

Az ülésen meghivottként részt vett Dr. Zsíros Lajos PhD. orvos ezredes, a kórház megbízott orvosigazgatója, valamint Táborszki Katalin mk.ezredes üzemeltetési osztályvezető.


A napirendek szerint először a megbízott orvosigazgató az elmúlt időszakban történt személyi változásokról tájékoztatta a tanács tagjait. Majd részletesen foglalkozott a kórház szervezeti racionalizálásával kapcsolatos feladatokkal, annak ütemezésével és a honvédelmi miniszter, továbbá vezérkar főnöke által meghatározott célok elérésének lehetséges útjaival. Részletesen elemezte a nagytérségi kórházzá történő átalakulás szervezeti, személyi és gazdasági feladatai teljesítésének helyzetét. Az üzemeltetési osztályvezető tájékoztatást adott a kórház pénzügyi, gazdasági helyzetéről.


A tájékoztatókat menet közben is többször megszakították a tanács tagjainak érdeklődő kérdései, vitatkozó, támogató vagy kételkedő hozzászólásai. Egyértelműen aggodalmukat és reményüket fogalmazták meg, hogy a szervezeti racionalizálás nem fog együtt járni a jelenlegi személyi állomány létszámának a csökkenésével, valamint nem szenved csorbát a gyógyító munka.

A tanács ezek után megtárgyalta 2012. II. félévi ülés- és munkatervét, amelyet egyhangúan elfogadott, azzal a kiegészítéssel, hogy mindegyik ülés napirendje lesz a racionalizálás és a kórház gazdasági helyzetének elemzése. A Kórházi Felügyelő Tanács üléseinek tervezett időpontjai – október.26.; november. 23.; december. 14.

Címkék
ESZA