A Honvédorvos folyóirat története

„Rég tervezett eszme megvalósítását van szerencsénk ma tisztelt olvasóinknak bemutatni.” – olvasható a Honvédorvos 1888. január 15-én napvilágot látott legelső számának beköszöntőjében. Az akkori (és mostani) egyedüli katonaorvosi/katona-egészségügyi szakfolyóirat indulásakor és első korszaka egészében a Gyógyászat egyik „melléklete”-ként jelent meg.

De vajon mi indokolta a magyar kiadású és magyar nyelvű katonaorvosi szaklap alapítását?

Az önálló magyar haderő 1868-ban szerveződött meg, 1868. december 5-én szentesítette Ferenc József császár és magyar király azokat a törvényeket, amelyek a Magyar Királyi Honvédség megszervezésének jogi alapjait képezték. A véderőről szóló 1868. évi XL., a honvédségről szóló XLI. és az önkéntes népfelkelésről szóló XLII. törvénycikkek alapján jött létre a magyar nemzeti – és így magyar és horvát vezényleti nyelvű – hadsereg. Magától értetődő volt, hogy a Honvédségnek katonaorvosi karra is szüksége van, hiszen „Azon komoly és komor foglalkozás közepett, mely ’a hazáért meghalni’ tanít, mi orvosok képezzük a vigasztaló elemet, mert mi meg a ’hazáért megélni’ segítjük polgártársainkat. És ezért mi szükségkép kiegészítő részét képezzük és fogjuk mindig képezni harcos intézményeinknek.” De a katonaorvosokat nem csak háborús körülmények között igényli a hadsereg, hanem mindenkori feladatuk a sorozásokon való részvétel, az egészségmegőrzés és az egészség helyreállítása békeidőben is; a laktanyák, helyőrségek, táborok higiéniai körülményeinek vizsgálata és megfelelő minőségű fenntartása, a hadgyakorlatok (akkori kifejezéssel élve „hadijátékok”) egészségügyi biztosítása, és végül, de nem utolsósorban a vonatkozó tudományos kutatói tevékenység folytatása.

A Honvédorvos az első – és mindmáig egyetlen – hazai, magyar nyelvű katonaorvosi szaklap;  históriájára magától értetődően hatottak a magyar és egyetemes köztörténelmi események, a katona-egészségügyi szervezeti változások, az orvostudomány fejlődése, valamint mindazok a szellemi és tárgyi aspektusok, amelyek egy-egy korszak paradigmájának összetevői.

A kiadvány első számában meglehetős veretességgel megfogalmazott célkitűzése szerint “Ezen, hatáskörében terjeszkedő, tekintélyében növekvő orvosi kar számára óhajtottunk már régen orgánumot létesíteni, mely egyrészt azon ma már szintén önálló szaktudománynak, melyet hadegészségügynek nevezünk, szolgáljon, másrészt azon jogos érdekek szószólója legyen melyek a honvédorvosi intézmény jelenét fejleszteni, jövőjét biztosítani vannak hivatva.” Mindezt azonban modernebb nyelvezetre “lefordítva” minden további nélkül alkalmazhatjuk a mai, 21. századi elvárásoknak megfelelő, az interneten open access formában is hozzáférhető Honvédorvosra.

A kiadvány eleinte a katonaorvosi karra vonatkozó közös hadseregbeli és magyar királyi honvédségi rendeleteket, personáliát (személyi híreket, kinevezéseket) is közölte, illetve a katonaorvos-tudomány hazai és külföldi fejleményeiről, a fontos szakmai konferenciákról tudósított önálló szakcikkek, referátumok, hírek formájában. A Honvédorvos azonban későbbi története során egyre inkább a tudományos kommunikáció színterévé vált, mind nagyobb arányban közölt szakcikkeket, de mind a mai napig beszámol a katonaorvosi konferenciákról és a külföldi szakfolyóiratok legérdekesebb cikkeiről, a nemzetközi katonaorvosi kart érintő újdonságokról.

1888-1914

Ahogyan a bevezetőben már szó volt róla, a Honvédorvos életének első korszakában a Gyógyászat mellékleteként látott napvilágot. A kiadványt indulásakor laptulajdonosként Kovács József tanár jegyezte, aki még középiskolás korában vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban, 1866-ban pedig már végzett sebészorvosként a porosz-osztrák háború sebesültjeit gyógyította a pesti Ludoviceum kertjében felépített barakk-kórházban. Pályája végül egyetemi katedrát hozott számára, de ebben a „civil” minőségében is egyike volt azoknak, „akik a honvédorvosi intézmény bölcsőjénél állottak, kik azt szeretettel és gonddal nevelték”, jelentős szerepe volt a magyar királyi honvédorvosi kar megteremtésében és képzésében. Így méltó, hogy „a mint ő vonzódását mindvégig megtartotta a katona-egészségügyi intézmény számára, a minthogy utolsó ténykedése is a honvédorvosok oktatása volt, és a mint úgyszólván a honvédorvosok képviselőitől búcsúzott el élete alkonyán, úgy e katonás külsejű és hajlamú, de azért a békében is nagy sebész emléke mindig becsben fog maradni, míg a honvédorvosi intézmény fennáll.” Kovács József halála után Schächter Miksa lett laptulajdonos, aki azonban maga nem publikált a kiadványban.

A lap ebben a korszakában nem rendelkezett külön szerkesztőséggel és indulásakor nem kötődött sem katonaorvosi szakmai szervezethez vagy katonai intézményhez azzal együtt sem, hogy szerkesztője Dr. Szénásy Sándor ezredorvos volt. A legtöbb cikk szerzője azonban a Magyar Királyi Honvédség katonaorvosaként tevékenykedett, de úgyszintén publikációs teret kaptak a folyóiratban a védelem-egészségügyi vonatkozású kutatási témával rendelkező civil doktorok, például a (katonai) pszichológia és pszichiátria olyan hírneves képviselői, mint Ferenczi Sándor, aki az 1902. évi 3. számtól főmunkatársa is volt a perodikumnak, vagy babarczi Schwartzer Ferenc.

A folyóirat azok számára biztosított teret, „akik magyar nyelven akarták publikálni speciális katonagyógyászati dolgozataikat vagy olvasni az őket érdeklő közleményeket”. Az előbb említett két jeles lélekgyógyász számára nem jelentett gondot, hogy idegen nyelven publikáljon, nem is a katonaorvosi kar nyelvtudása volt itt az alapvető kérdés, hanem éppen a közös hadseregtől való elkülönülés. Érdemes megjegyezni, hogy a Honvédorvosnak e korai korszakában, 1867 és 1918 között, az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregéhez kötődő testvérlapja is volt Der Militärarzt címen, de a Honvédség doktorai mégis szívesebben nyilvánultak meg a nemzeti haderő szakfolyóiratában. És ugyanez a szempont jelent meg a katonaorvosi szakképzés körüli vitában is: az Orvosi Hetilap egyik vonatkozó közleménye hangsúlyozta, hogy a kiképzés ne Bécsben, hanem a honvédorvosok számára hazai intézményben „magyar városban, magyar egyetemen, szóval a magyar cultura folytonos befolyása alatt” történjék.

Az 1914-es megszűnés kapcsán pedig felvetődik a kérdés, hogy egy katonaorvosi szakfolyóirat miért éppen akkor szüntette be megjelenését, amikor az I. világháború sok orvos számára – Paul Myrdaczot, a híres katonaorvost idézve – „nagy, tudásban gazdag tanítómester” és a tudomány fejlődése számára „eredeti, kutatásban gazdag esemény; egy rendkívül érdekes tömegkísérlet”, vagyis a teljes közös hadseregbeli és magyar királyi honvédségi katonai egészségügyi intézményhálózat tudományos műhellyé alakult. És itt – újra – megdőlni látszik a kereslet-kínálat klasszikus tana: nem a katonaorvosi szakfolyóirat iránti érdektelenség miatt nem jelent meg a kiadvány a Nagy Háború éveiben, hanem egyszerűen a papírhiány kényszerítette a Gyógyászatot arra, hogy mellékletei közrebocsátását feladja, tehát „A békebeli Honvédorvos a … a nagy világégés áldozata lett. Csak romok maradtak vissza.”

1929-1944

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után az utódállamoknak rendezniük kellett a közös vagyonból való részesedésük kérdését, többek között a katonai ingóságok és ingatlanok tulajdonviszonyait is. A császári és királyi haderő helyőrségi kórházai így de facto már 1918-dan, de jure csak jóval később kerültek át a Magyar Királyi Honvédség kezelésébe, de közülük a budapesti Gyáli úti, az 1. számot viselő intézmény, amely eredetileg is honvédségi tulajdonban állt, megőrizte primátusát a katonaorvosi tudományos infrastruktúrában annak ellenére, hogy nem a legnagyobb katonai kórház volt. A legtöbb ággyal rendelkező és a legkorábbi helyőrségi kórház a II. József által 1781-ben alapított „Militärspital”, a mai Honvédkórház korai jogelődje.

A Honvédorvosok Tudományos Egyesülete 1924. október 7-én alakult meg, ennek előkészítő munkálatai már 1922 óta folyamatban voltak, 1929-ben pedig mód nyílt arra is, hogy a Honvédorvos, alcíme szerint a Honvédorvosok Tudományos Egyesületének havi folyóirata – immáron önálló kiadványként – új folyammal jelentkezzék. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a Gyáli út 17. szám, a helyőrségi kórház volt, testületi szerkesztője a Magyar Királyi Honvéd és Közrendészeti Egészségügyi Tanács, szerkesztőként 1936-ig dr. Brana János, utóbb dr. Héjja Pál ezredorvos, majd dr. Demkő Antal orvos vezérőrnagy, felelős szerkesztőként pedig a teljes második korszakban dr. Franz Géza jegyezte.

A periodikum Franz Géza Beköszöntője szerint „a honvéd és közrendészeti szervek orvosainak orvosi, tudományos szaklapja”, amely „hazai és külföldi közleményeket hoz, előbbieket részben eredetiben, részben kivonatosan, utóbbiakat referatumok alakjában”, de célul tűzte ki a szerkesztőség, hogy a HOTE gyűléseinek anyagait, egyéb konferenciák, rendezvények előadásait, illetve az újonnan megjelenő releváns szakkönyveket szintén ismertessék.

Az Egyesület újjáalapítása és a lap újraindítása – illetve az ezekben a Nagy Háború utáni késlekedés is – kifejezője és velejárója tehát a trianoni szerződés következményeként bekövetkező haderőcsökkentésnek, utóbb eleinte bújtatott majd egyre nyíltabb haderőfejlesztésnek. „Dolgozzunk tudományos téren egymást támogatva és segítve, képezzük magunkat, de ne csak itt ezen egyesület kebelében tartott aránylag ritka összejöveteleken, hanem mindenütt, ahol arra mód és alkalom adódik. Ma minden tisztességes, becsületes magyar embernek teljes erejéből kell dolgozni, s mindenkinek arra kell törekedni, hogy büszke öntudattal érezze azt a boldogító érzést, hogy hasznos polgára e megcsonkított hazának. Mert csak így együtt érezve és munkálkodva mondhatjuk el büszkén, felemelt fővel, hogy a honvédorvosi tisztikar is teljes erejével és tudásával vesz részt annak a nagy célnak az elérésében, amely nagy és szent cél kell, hogy minden munkánknak és gondolatunknak irányítója legyen: a független, a szabad, a boldog Magyarország feltámadása.”

Részben a II. világháborúval remélt területi revízió ígérete és a Honvédség kormányzati szintű támogatottsága, illetve a lap stabil szervezeti háttere mindenképpen hozzásegítette a Honvédorvost ahhoz, hogy még az egyre nehezebbé (és kilátástalanabbá) váló háborús évek alatt is meg tudjon jelenni. Így éppen a háborús időszakban meg tudta adni azt a speciális tudományos támogatást a honvédorvosi kar – ezen belül a sok nem hivatásos katonaorvos – számára, amelyre a hadi cselekmények miatt szükségük volt. Mindazonáltal a lehozott közlemények nem csupán a háborús orvoslás egyes (rész)kérdéseit tárgyalták, hanem olyan elvi-elméleti dolgozatok is megjelentek a folyóiratban, amelyek a Magyar Királyi Honvédség egészségügyi szolgálatának egészét érintették.

A szakfolyóirat ebben a második korszakában a fegyverkezés, haderőfejlesztés és a totális háború körülményei között az orvoslás és a katonaorvos-tudomány szakmaspecifikus változásait, fejlődését követve igyekezett egyrészt a kellő információkkal szolgálni a katonaorvosok és a civilből hirtelen tábori körülmények közé jutott doktorok számára, másrészt választ találni a hivatásgyakorlás során felvetődő kérdésekre. Mindezzel együtt – főleg az évek során a hadi helyzet rosszabbra fordulásával – egyre nagyobb szükség lett az eredmények hangsúlyozására, hogy a sok gondról, hősi halottról és hősi halott katonaorvosról érkező hírek ellenére megőrizze a honvédorvosi kar erejét, mindinkább nélkülözhetetlen kreativitását. „A mai válságos időkben minden tettünkben izzó hazaszeretet kell, hogy vezéreljen bennünket. E mellett minden egyéb magán- vagy kari érdek is jelenleg másodrendű.” – olvasható a biztatás, és a HOTE elnöke már a várva várt békére is gondol: „Meggyőződésem, hogy a magyar honvédorvosi kar igenis ki fogja venni részét az országépítő munkából és hozzá fog járulni Magyarország feltámadásához.”

1949-1989

 A második világháború utáni újrakezdés 1949-ben következett be, 1949-1950-ben Honvédorvosi Közlemények, 1950-1952-ben Honvédorvos, 1953-1956-ban pedig Katonaorvosi Szemle címen jelent meg a szakfolyóirat és 1957-ben kapta vissza régi-új elnevezését; ekkortól azonos címen jelenik a kiadvány mind a mai napig. A szerkesztőség 1949-től kezdődően a Honvéd Központi Kórházban működött/működik – jelenleg szervezetileg az Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos Kutató és Laboratóriumi Intézet Tudományos Könyvtárához kötődően.

A Honvédorvosi Közlemények eleinte az Orvosegészségügyi Szakszervezet Honvédorvosi Szakcsoportjának közlönyeként látott napvilágot, az 1950. évi 1. számon A Honvéd Egészségügyi Szolgálat tudományos folyóirata volt az alcíme, Honvédorvosként több évfolyam további megjelölés nélkül jelent meg, a rendszerváltoztatásig pedig A Magyar Néphadsereg katonaorvostudományi folyóirata titulust is viselte.

A Honvédorvos újjászületése és háttérintézményének megváltozása – vagyis az, hogy 1949-ben a mai MH Egészségügyi Központhoz, az MH EK székhelyére került át a szerkesztőség – mindenképpen különösen érdekessé teszi a kiadvány történetének e momentumát. 1945 után évekig csak a Róbert Károly körúton működött katonai kórház a fővárosban, így szükségszerű volt, hogy a teljes katona-egészségügyi szakmai infrastruktúra (a katonaorvos-képzés, a szakmai szervezet és a szakfolyóirat szerkesztősége) itt központosuljék. A szakmai szervezet és a képzés gyorsan újraindult a romokból lassan felépülő kórház kebelében, a szerkesztőség és a szakfolyóirat, a tudományos szakirodalmi háttér újjászervezéséhez azonban több időre volt szükség. A Honvédorvosi Közlemények szervezetileg nem, de logikailag, illetve tevékenységében mindenképpen kötődött a kórház orvosi tudományos könyvtárához, melynek újjászervezése a háborús károk után 1948-1949-re nagyvonalakban befejeződött. Így a bibliotéka külföldi szakfolyóiratállománya biztosította a Lapszemle című rovat információs bázisát, a referátumok készítői pedig a kórház szakorvosai voltak.

A szaklap 1-3. összevont száma 1949-ben került az érdeklődők kezébe mint az Orvosegészségügyi Szakszervezet Honvédorvosi Szakcsoportjának közlönye, szerkesztősége pedig a Honvéd Központi Kórház laboratóriuma volt. A kiadványt főszerkesztőként Dr. Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagy, felelős szerkesztőként pedig Dr. Kiss István orvos őrnagy jegyezte.

Dr. Merényi Gusztáv előszava vázolta a kiadvány célközönségét: a Honvédorvosi Közlemények a katonaorvosok és katonagyógyszerészek szaklapja, amely eredeti tudományos cikkeket közöl, valamint a csapatorvosi gyakorlat, a tábori egészségügy és a katonai egészségügyi szakdolgozók munkájának kérdéseit dolgozza fel. Kiegészítő rovatként az Orvosegészségügyi Szakszervezet Honvédorvosi Szakcsoportjának üléseiről, az újonnan megjelent hazai és külföldi szakkönyvekről, folyóiratcikkekről tudósít, illetve a fontos releváns konferenciákon, rendezvényeken elhangzottakról ad összegzést.

Idővel természetesen a katonaorvosi szakmai szervezet neve megváltozott, és éppígy váltották egymást a főszerkesztők:

1. Merényi Gusztáv (1949),
2. Felkay Dénes (1949-1953),
3. Uray Gyula (1954-1956),
4. Farády László (1957-1967),
5. Vámos László (1968-1974 felelős szerkesztő, 1975-1981) és
6. Hideg János, aki 1983-tól 2012-ig, majd 2018-ban bekövetkezett haláláig tiszteletbeli főszerkesztőként szerepelt a kiadványon.

További, jelentős szerepet játszó felelős szerkesztő volt dr. Radó György (1950-1953) és dr. Giacinto Miklós (1981-1983), a szerkesztőbizottságban pedig természetesen benne voltak a Kórház mindenkori parancsnokai és jeles tudós orvosai.

Az 1975-ös évfolyamtól a katona-egészségügy aktuális kérdései és az orvostudomány új fejleményei mellett – leginkább a Róbert Károly körúti telephelyre költözés (1899) 75., illetve a hadsereg 1945 utáni újjászervezése 30. évfordulójának apropóján – számos történeti jellegű közlemény látott napvilágot a Honvédorvos hasábjain. Az elkövetkező években pedig a kórház növekedésével, szervezetésnek differenciálódásával létrejött részlegek tartottak évfordulós ünnepi tudományos üléseket, ezek előadásait a lap nagyrészt közölte. A katonaorvoslás történetének jeles momentumai (1848-1849-es forradalom és szabadságharc és az I. világháborús katonaorvosi tapasztalatok, a Honvédorvos története, a Néphadsereg egészségügyi vonatkozású szakszolgálatainak históriája, stb.) mellett egyre több nem szocialista országban tartott rendezvényről, vagy tanulmányútról szóló beszámoló látott napvilágot és a felívelőben lévő orvostechnikai, orvosi informatikai, vagy az irányítás és vezetéstudományi közlemények száma szintén növekedést mutatott. Utóbbiak már a Központi Katonai Kórház rekonstrukciójához, a majdani (mai) új épületek funkcionális modelljének kidolgozásához kötődtek.

1990-től napjainkig

A rendszerváltoztatás – minden tagadhatatlan örömteli hozadékával együtt – a korábban megszokott, és jól-rosszul működő struktúrák átalakulását, illetve több esetben is ezzel összefüggésben financiális nehézségeket hozott az élet minden területén, így a szakfolyóiratok kiadásában is. Az 1990-es évek első felében a Honvédorvos is anyagi nehézségekkel találta szemben magát. Pedig a hazai katonaorvoslás a katonai szövetségi rendszer lecserélésével más paradigmába került, új kapcsolatok keletkeztek, más elvárásoknak, szabványoknak kellett megfelelni, más feladatokat kellett megoldani, ehhez azonban éppen nagyobb anyagi forrásbázisra és a katonaorvosi kollektív tudás hatékony fejlesztésére és felhasználására lett volna szükség. Így a Honvédorvos című szakfolyóirat megjelentetése csak jelentős késéssel volt lehetséges, az Egészségügyi Szolgálatfőnökség 1992. évi beszámolója szerint „a tudományos munkavégzés hiányossága a tudományos közlemények megjelentetése szaklapunkban, a Honvédorvosban, mely területen évek óta nem sikerült előrelépni” Mindezzel együtt a Honvédorvos a számozási adatok tükrében megtartotta megjelenésének folyamatosságát, bár a megjelenésben való lemaradás kétségtelen.

A késéssel megjelenő 1993-as évfolyamtól jegyzi a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálata mellett a Magyar Katonai-Katasztrófaorvostani Társaság is a folyóiratot közreadóként, ez pedig a szakmai profil megváltozását, bővülését, illetve a Honvédség békeidőben vállalt feladatkörének kiszélesedését is tükrözi.

A 2000. esztendőtől kezdődően rendszeresen közzétette a Honvédorvos a Magyar Honvédség Orvosi Tudományos Tanács és a Magyar Katonai- és Katasztrófaorvostani Társaság tudományos konferenciáin elhangzott előadások rezüméit, az önálló cikkek között pedig nagy számban jelentek meg az éppen zajló missziók tapasztalatait összegző dolgozatok vagy a NATO-csatlakozással összefüggő szervezeti változásokkal, a bevezetendő új szabályzatokkal, módszerekkel kapcsolatos beszámolók. A Honvédség és a katona-egészségügy szövetségi kötődését, elkötelezettségét jól mutatja, hogy 2010-től pedig a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja szintén bekapcsolódott a szakfolyóirat szerkesztésébe, közzétételébe.

E korszakban a kiadvány főszerkesztői 1983 és 2012 között dr. Hideg János orvos vezérőrnagy DSc, aki haláláig, 2018-ig tiszteletbeli főszerkesztőként szerepelt a lapszámokon, illetve a 2012 és 2023 közötti időszakban Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok.

2023-ban – sok tekintetben az MH EK intézményi átstrukturálásának, vezetőváltásnak, a Honvédkórház kiválásának, illetve annak köszönhetően, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága B kategóriás tudományos folyóirattá léptette elő a Honvédorvost – új szerkesztőbizottság alakult.

A folyóirat leköszönő szerkesztősége az alábbi volt:

A szerkesztőbizottság elnöke Dr. Kopcsó István PhD orvos dandártábornok,

helyettesei Dr. Zsiros Lajos PhD nyugállományú orvos dandártábornok és Prof. Dr. Svéd László PhD nyugállományú orvos altábornagy.

A lap főszerkesztője 2012-től Prof. Dr. Grósz Andor PhD nyugállományú orvos dandártábornok,

a szerkesztőbizottság tagjai  pedig

Dr. Faludi Gábor PhD nyugállományú orvos ezredes,

Dr. Fazekas László, orvos ezredes

Prof. Dr. Gál János PhD egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem

Dr. Helfferich Frigyes PhD orvos ezredes,

Dr. Kovács László PhD nyugállományú orvos ezredes,

Dr. Mátyus Mária PhD orvos ezredes,

Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes,

Dr. Németh András nyugállományú orvos dandártábornok,

Dr. habil. Rókusz László nyugállományú orvos ezredes,

Dr. Sótér Andrea orvos alezredes,

Dr. habil. Szabó Sándor András orvos ezredes, egyetemi docens,

Dr. Szakács Zoltán PhD orvos ezredes,

Dr. Tamás Róbert orvos dandártábornok,

Dr. Tóth Judit, EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság

Dr. Vekerdi Zoltán PhD orvos ezredes.

A 2023. március 21-ei szerkesztőbizottsági alakuló ülésen a hozott határozatok szerint a kiadvány jelenlegi gondozói:

A Szerkesztőbizottság elnöke:  

Dr. Fejes Zsolt PhD orvos ezredes, MH EK parancsnok., MH egészégügyi főnök, a szerkesztőbizottság elnöke

Elnökhelyettesek:  

Dr. Kopcsó István PhD orvos vezérőrnagy, szerkesztőbizottság egyik alelnöke, az MKKOT elnöke

Dr. Fazekas László orvos ezredes, szerkesztőbizottság másik alelnöke, a NATO KEKK igazgatója

Főszerkesztő: Dr. Péter László orvos János PhD alezredes

A szerkesztőbizottság tagjai:  

Prof. Dr. Gál János PhD habil. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem

Prof. Dr. Grósz Andor PhD ny. orvos dandártábornok

Dr. Helfferich Frigyes PhD orvos ezredes

Prof. Dr. Herszényi László MTA doktora

Dr. Mártai István, a Terrorelhárítási Központ Személyvédelmi Igazgatóság

Dr. Pellek Sándor PhD orvos ezredes

Dr. Sótér Andrea PhD alezredes

Prof. Dr. Svéd László PhD ny. orvos altábornagy

Dr. habil. Szabó Sándor András PhD orvos ezredes, egyetemi docens

Dr. Szakács Zoltán PhD orvos ezredes, 

Dr. Urbán Nóra pszichológus alezredes

Dr. Várhelyi Levente PhD orvos ezredes

Dr. Vásárhelyi-Tóth Sándor PhD orvos alezredes

Dr. Vekerdi Zoltán PhD orvos ezredes.

A háromtagú Főszerkesztőség további munkatársai:

Az MH EK Tudományos Könyvtára képviseletében Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (PhD), könyvtárvezető, a Szent István Tudományos Akadémia tagja és Surányi Zsolt százados.

A folyóirat ma elsősorban az MH EK munkatársainak publikációs tere, profilja az intézményben jelenleg folyó katona-egészségügyi kutatások és a gyakorlati munka bemutatása, de katonaorvosi tudomány- és szakmatörténeti közlemények, illetve a terület hazai és nemzetközi hírei, a fontos külhoni cikkek referátumai is olvashatók benne. Rendszeresen beszámol a vonatkozó szakmai szervezet, a Magyar Katonai Katasztrófaorvostani Társaság éves tudományos konferenciáiról és a védelem-egészségügy fejleményeiről. A Honvédorvos a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága által jegyzett, lektorált, B kategóriás tudományos szakfolyóirat.

A Honvédorvos több mint 130-éves története során tehát láthatóan sokat változott, ahogyan a katona- (és katasztrófa)orvostan és maga a világ, a tudomány is. A szakfolyóirat magán viseli ennek a hosszú időszaknak minden katonai, politikai és a tudományos paradigmát meghatározó jellegzetességét, de egy tekintetben folyamatos megújulásai mellett állandó maradt: az aktuális lehetőségek függvényében hűségesen és magas szakmai színvonalon szolgálta szakterületének gyakorló és kutató munkatársait. 

/Pogányné Dr. Rózsa Gabriella (PhD): A Honvédorvostól a Honvédorvosig : Jubileumi visszatekintés az egyetlen magyar katonaorvosi szakfolyóirat 130 évére. Orvosi Könyvtárak. 2018/4. p. 15-34. megjelent cikk rövidített és aktualizált változata/